Manuel Zelaya elnök Nueva Segovia nicaraguai tartomány központjából, 25 kilométerre a határtól - Managuától 225 kilométerre északra - próbál lelket önteni Hondurasban maradt híveibe, miután e körzetben kétszer is kísérletet tett a határ átlépésére, de végül is meghátrált a hondurasi oldalon felsorakoztatott, állig felfegyverzett katonák és rendőrök előtt.
Zelaya hétfőn megerősítette, hogy nem adja fel, vissza akar térni Hondurasba, hogy visszavegye az elnöki hatalmát, amelytől június 28-án puccs fosztotta meg (a katonaság Costa Ricába szállítatta a letartóztatott államfőt, hogy megakadályozza az államfő újjáválasztást lehetővé tevő alkotmánymódosításról tervezett népszavazást).
Zelaya támogatói azt állítják, hogy az elnök hamarosan, akár "órákon belül" hazatérhet. Carlos Eduardo Reina, a társadalmi szervezetekből és a Liberális Párt tagjaiból alakult államcsíny elleni nemzeti front (FNGE) vezetője szerint áttörik a határon emelt ostromzárat, de nem agresszióval, hanem "a hondurasi nép lelkierejével", ami szerinte fölötte áll a fegyverek erejének.
Az FNGE vezetője határozottan cáfolta, hogy az eltávolított hondurasi elnök fegyveres lázadásra szólította volna fel híveit.
A hondurasi elnök "békés ellenállást" szervez a határon
Az elűzött hondurasi elnök a határ nicaraguai oldaláról, Ocotalból szervez "békés ellenállást", hogy visszatérhessen hazájába.
Megnéztem, mennyi vízzel tudok kihúzni egy napot, a lakásom a spórolás ellenére is tisztább lett
Sírba rántja a NER a napilapokat, de a Nemzeti Sportra lecsapna a Central tulajdonosa
Egy település példája mutatja, mennyit számít egyetlen esős nap az ivóvíz-felhasználásban
Gyomaendrődön több mint egy centiméter csapadék hullott kedden.