6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az Exxon-Mobil amerikai olaj- és gáztermelő vállalat, beismerte bűnösségét 85 védett madár kiirtásában, amelyek szénhidrogén mérgezésben pusztultak el 5 különböző amerikai államban - közölte az amerikai igazságügy-minisztérium.
A vállalat egy denveri bíróság előtt elismerte, hogy megszegte a vándormadarak védelmét célzó szövetségi törvényt azzal, hogy szénhidrogén szabadult ki a cég természetes gáztározóiból és szennyvíztárolóiból Colorado, Wyoming, Kansas, Oklahoma és Texas államokban. A szennyezés miatt vízimadarak, héják, íbiszek és baglyok pusztultak el az Exxon-Mobil olaj-és gázfeltáró, kitermelő létesítményeinél. A madarak védettek ugyan, de nem fenyegeti őket a kihalás veszélye.
Az Exxon-Mobil és az amerikai állam között létrejött megegyezés alapján a vállalat bűnösnek mondta magát 5 rendbeli vádban és ezért 400 ezer dollár (75 millió forint) pénzbírságot kell fizetnie, és 200 ezer dollárt kell költenie közösségi szolgáltatások kialakítására - nyilatkozta csütörtökön az igazságügy-minisztérium.
A bírság egy szövetségileg felügyelt alapba kerül a lápos vidékek védelmére, a 200 ezer dollárt pedig megosztják egy madarakkal foglalkozó coloradói alapítvány és a nemzeti hal- és vadvilág alapítvány között az érintett államokban.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.