Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorellenes részlegei többnyire árnyékbokszolást folytatnak, hamis nyomokat és riasztásokat követnek - írta a szerdai New York Times.
"Nagyrészt árnyakat üldözünk" - mondta az újságnak Lee Ann Bernardino, az FBI különleges ügynöke, aki a CT-6 (Counterterrorism 6) nevű 21 fős különítményt vezeti. Kifejtette, idejük nagyobb részét azzal töltik, hogy lenyomozzák az álértesüléseket, amelyeket azonban nem hagyhatnak figyelmen kívül. Mint hozzátette, inkább ezt végzik, minthogy valamit elszalasszanak. Az Egyesült Államokban mintegy ötezer ember foglalkozik terrorellenes tevékenységgel az FBI kötelékében, amelynek a fő profilja nem az ügyek megoldása, hanem az elrettentés és a megelőzés.
A The New York Times információja szerint az FBI-hoz az utóbbi 5 évben beérkezett, terrorista merényletekkel kapcsolatos 5500 értesülésnek csak 5 százaléka volt igazán komolyan vehető. Ennyi esetben ítélték olyannak az ügyet, amely hosszabb nyomozást és ügynöki munkát igényel.
Rengeteg a hamis riasztás - állapította meg címoldalas írásában a napilap, megjegyezve, hogy alig tucatnyi esetben indítottak bűnvádi eljárást vagy rendeltek el rendőri fellépést. Terrorista összeesküvést lényegében egyetlen esetben sem sikerült felfedni.
Egyes biztonsági szakértők az árnyékkergetés alapján megkérdőjelezik a Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban és más nagyvárosokban működő különleges terrorellenes különítmények működését. A szövetségi ügynökök szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás egyik legfőbb tanulsága azonban az, hogy a lehetséges terrorista tevékenységre vonatkozó minden hitelt érdemlő értesülésnek utána kell járni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.