Sajtóértesülések szerint ugyanis számos családi orvos illetéktelen honoráriumot fogadott el különböző kórházaktól betegek beutalása fejében. A hírt csütörtökön Ulla Schmidt egészségügyi miniszter is megerősítette és haladéktalan vizsgálatot rendelt el.
A betegek - prémium fejében történő - kórházi beutalása állítólag évek óta tart, a szövetségi bűnügyi hivatal már 2001-ben rendelkezett erre vonatkozó értesülésekkel. Minderre vonatkozóan pontos számok még nem ismeretesek, a miniszter azonban nyilatkozatában súlyos csalásról beszélt és az orvosi kamarákat utasította a történtek felderítésére, továbbá a hasonló esetek megakadályozására.
Egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy a törvénytelen beutalások gyakorlata az elmúlt években milyen méreteket öltött. A szövetségi orvosi kamara azon a véleményen van, hogy az elmúlt évek kórházi beutalásainak 20-30 százaléka illegálisan - az orvosnak átutalt díjazás - fejében történt. A Német Kórházak Társasága ezzel szemben 5 százalékról beszélt. Az egészségügyi minisztérium úgy vélekedett: a ténylegesen meg nem történt teljesítményért való kifizetések törvénybe ütköznek és ezért az az adott orvos működési engedélyének megvonásához vezethet.
A botrányt kavaró értesüléssel a hét közepén a Német Kórházak Társasága állt elő. A gyanú szerint az elmúlt években több százezer illegális beutalás történt, azaz a kihasználatlan kapacitású kórházak valósággal versengtek a betegekért. A beutaló fejében pedig az illetékes orvosnak honoráriumot fizettek, ennek mérete azonban nem ismeretes.
A törvénybe ütköző beutalások gyakorlata óriási felháborodást keltett mint politikai, mint egészségügyi körökben. A német kormány betegmegbízottja csütörtökön annak a nézetnek adott hangot, hogy a kialakult gyakorlat súlyosan veszélyezteti a páciensek érdekeit. "A betegek minőséget, illetve átláthatóságot akarnak, ez azonban az adott esetekben nem történt meg" - figyelmeztetett Wilhelm Walzik, utalva arra: a páciensek a titkos honoráriumok rendszere mellett egyáltalán nem tudnak meggyőződni arról, vajon pénzügyi vagy egészségügyi okokból utalták be őket az adott kórházba.
Németországban - hasonlóan más országokhoz - a kórházak a betegek száma alapján kapják a költségvetési támogatás egy részét. Egy csütörtöki felmérés a történtek nyomán arról tanúskodott: a német állampolgárok 92 százaléka nem bízik az egészségügyben és csak 8 százalék elégedett a fennálló rendszerrel.
Botrány a német egészségügyben
Az elmúlt évek legsúlyosabban tűnő botránya borzolja a kedélyeket a német egészségügyben.
Volodimir Zelenszkijt is meghívták Budapestre október 23-ra
Forsthoffer Ágnes az ukrán házelnöknek: Magyarország humanitárius segítséget nyújt, de nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába
Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány István tárcája
„Hamis mese” – újabb videóval jelentkezett Matolcsy György
Tálcán vitték ki a kristályt a fogyasztóknak – elharapódzik a drogprobléma a VII. kerületben
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben
Újraélednek a DPK-k, a korábbi alapító felesége is beszállt a bizniszbe
Balog Beáta: Szlovákiában a tisztítótűz lángocska volt csupán, és ebből Magyar Péternek érdemes levonnia pár tanulságot
A diákok találkoztak a flamingókkal, és úrrá lett a káosz Tiranán – képeken az albán diáktüntetések
Laptopokat loptak el a Megafon irodájából
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.