Az egykori német külügyminiszter - aki az akkori események egyik főszereplője volt - a határnyitás 20. évfordulója kapcsán az MTI-nek csütörtökön adott interjújában emlékeztetett arra, hogy Magyarország élén abban az időben már egy a reformok iránt elkötelezett kormány állt, és ennek kapcsán kiemelte Pozsgay Imre, Németh Miklós és Horn Gyula szerepét. Úgy értékelte, hogy ez a kormány jelentős támogatást élvezett az országban.
Genscher annak a nézetnek adott hangot, hogy a vasfüggöny lebontása, majd a szeptember 11-re virradó éjjel történt - az NDK-s menekültek tízezreinek távozását lehetővé tévő - határnyitás döntő szerepet játszott a berlini fal későbbi leomlásában, illetve Németország újraegyesülésének megvalósításában. Az 1989-es esztendőben történt változások kapcsán ugyanakkor egy hosszú folyamatról beszélt, utalva a lengyelországi, a Szolidaritás által vezérelt kormányváltásra, valamint az akkori Szovjetunióban zajló eseményekre. De az előzmények kapcsán emlékeztetett a Német Szövetségi Köztársaság által korábban kötött keleti szerződésekre és a helsinki záródokumentumokra is.
A volt német külügyminiszter ismételten kiemelte Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő és pártfőtitkár szerepét a történelmi eseményekben. Úgy vélte: Gorbacsov megjelenése a szó legszorosabb értelmében egyfajta felülről irányított forradalommal ért fel. Ez a forradalom "a glasznoszty és a peresztrojka" jegyében zajlott és döntően rázta meg a marxista-leninista világkép alapjait. Az egykori szovjet vezető politikai szerepvállalása rendkívüli módon gyorsította fel az akkori történelmi eseményeket - fogalmazott Genscher, aki előző nap a határnyitás évfordulóját Horst Köhler német elnökkel Berlinben ünneplő Sólyom László köztársasági elnökkel is találkozott.
"Magyarország azonban 1989-ben talán a legdöntőbb szerepet játszotta" - emelte ki a volt külügyminiszter, hangsúlyozva azt is: már az 1956-es népfelkelés bizonyította, hogy miként gondolkozik a magyar nép. A határnyitással pedig az ország egyértelműen jelezte, hogy Európában kinek az oldalán áll - tette hozzá, utalva arra: 1989 alapvetően változtatta meg Európát és a világot.
A Németh Miklóssal és Horn Gyulával - az akkori kormányfővel és a külgyminiszterrel - folytatott tárgyalásokra visszaemlékezve Genscher kijelentette, hogy az akkori magyar vezetőkben "megbízható útitársakra" talált. Különösen nagyra becsülte azt a bátorságot és körültekintést, amellyel az országot a jövőbe vezető útra irányították. Szavai szerint Magyarország mindezzel utat mutatott a reformok iránt elkötelezett erők számára a hajdani Varsói Szerződés többi tagállamában és döntő mértékben segítette elő egy új, egyesült Európa létrehozását.
Hans-Dietrich Genscher 1974 és 1992 között állt a német külügyminisztérium élén. A német Szabad Demokrata Párt (FDP) tiszteletbeli elnöke az aktív politizálástól visszavonult ugyan, de rendszeresen publikál és véleményére odafigyel a német vezetés is.
Hans-Dietrich Genscher: Németország soha nem felejti el a határnyitást
Magyarország történelmi döntést hozott a határnyitással, amit Németország és a német nép soha nem felejt el - hangsúlyozta Hans-Dietrich Genscher.
Volodimir Zelenszkijt is meghívták Budapestre október 23-ra
Forsthoffer Ágnes az ukrán házelnöknek: Magyarország humanitárius segítséget nyújt, de nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába
Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány István tárcája
„Hamis mese” – újabb videóval jelentkezett Matolcsy György
Tálcán vitték ki a kristályt a fogyasztóknak – elharapódzik a drogprobléma a VII. kerületben
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben
Újraélednek a DPK-k, a korábbi alapító felesége is beszállt a bizniszbe
Balog Beáta: Szlovákiában a tisztítótűz lángocska volt csupán, és ebből Magyar Péternek érdemes levonnia pár tanulságot
A diákok találkoztak a flamingókkal, és úrrá lett a káosz Tiranán – képeken az albán diáktüntetések
Laptopokat loptak el a Megafon irodájából
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.