A (ljubljanai) kormány azonnal javaslatot tesz (az illetékes parlamenti bizottságoknak) arra, hogy Szlovénia vonja vissza a horvát csatlakozási folyamatra vonatkozó kifogásait - mondta Borut Pahor szlovén kormányfő, miután Ljubljanában megbeszélést folytatott horvát kollégájával, Jadranka Kosorral.
A horvát miniszterelnök bejelentette: máris jelezte az EU soros svéd elnökségének, hogy a csatlakozási tárgyalások során Zágráb nem nyújt be több olyan dokumentumot, amely a két ország közötti vitatott határszakaszra vonatkozó horvát álláspontot tükrözi, vagy annak érvényességéből indul ki.
A két kormányfő közölte, hogy a vitatott határszakaszról folytatják a tárgyalásokat nemzetközi közvetítéssel, az Európai Bizottság év eleji javaslatának megfelelően. Részleteket azonban egyelőre nem árultak el.
A Pirani-öböl hovatartozása feletti vita miatt az öt éve uniós tag Szlovénia tavaly december óta akadályozta több fejezet megnyitását és lezárását Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásain. A Szlovénia és Horvátország között 18 éve húzódó vita alapját az adta, hogy Szlovénia szabadon használható tengeri kijárathoz akar jutni, ezért teljes egészében magának szeretné az öblöt, a horvátok viszont annak felezővonalánál húznák meg a határ vonalát, s ebben az esetben Horvátország és Olaszország felségvizei összeérnének, elzárva a szabad kijárást Szlovénia elől.
A vita rendezése látványosan felgyorsult Ivo Sanader horvát kormányfő júliusi távozása óta. Utódja, Jadranka Kosor már az első, július végén megrendezett kormányfői találkozóján eredményt ért el azzal, amikor megegyeztek róla, hogy még az év vége előtt lezárják a határvitát.
Szlovén-horvát határvita: megállapodtak
Szlovénia nem akadályozza tovább Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásait, mert a két országnak sikerült megállapodásra jutnia határvitájuk rendezésének mikéntjéről - jelentette be a szlovén kormányfő pénteken.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.