A súlyos összecsapásról afgán források azt közölték, hogy mintegy negyven-ötven tálib esett el, de egy amerikai katonai szóvivő ezt nem tudta megerősíteni. A felkelők Faráh tartomány Bala Baluk kerületében egy konvojt támadtak meg rakétákkal és kézi fegyverekkel. Az összecsapás egy órán át tartott, de utána a légierő még órákon át bombázta a lázadók rejtekhelyeit. Bala Baluk kerület a lázadók egyik erőssége, ahol korábban is voltak súlyos összecsapások.
Súlyos öszecsapás volt Afganisztán nyugati részén
A légierő bevetésével vertek szét Afganisztán nyugati részén egy tálib csapatot az amerikai és az afgán erők, miután a lázadók szombaton rajtuk ütöttek, és megöltek három amerikai és hét afgán katonát - jelentette be vasárnap egy szóvivő Kabulban.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.