A betegség az Ebolához hasonlóan erős belső vérzéssel és magas lázzal jár, az esetek 80 százalékában halálos. A vírus 2008 szeptemberében jelentkezett a zambiai Lusakában, ahol egy idegenvezetőt döntött le lábáról. A nőt a dél-afrikai Johannesburgba szállították kezelésre - számolt be az esetről Nivesh Sewlall dél-afrikai kutató egy San Franciscó-i konferencián. A vírust Lusaka és Johannesburg után Lujónak nevezték el.
Az egyelőre még a tudósok előtt sem ismert, hogy a kórokozó hogyan terjed. Az első beteg állapota a kórházban nagyon gyorsan romlott, és nem csak ő, hanem az őt ápoló három kórházi dolgozó is belehalt a betegségbe. A nő közelében maszk nélkül megfordulók azonban rejtélyes módon mégsem betegedtek meg, aminek alapján a szakértők úgy vélik, hogy a vírus a véren és más testnedveken keresztül fertőz.
A négy halott mellett volt egy fertőzött nővér, aki túlélte a betegséget. Őt többek közt egy olyan vírusölő gyógyszerrel kezelték, amit hepatitis C és B ellen szokták bevetni.) Így is egy évbe telt, mire az ápolónő teljesen felépült.
A vírust a fertőző betegségek dél-afrikai intézete és az amerikai egészségügyi hatóságok is megvizsgálták. Egyelőre nem tudták biztosan megállapítani, hogy milyen gazdaállat hordozza a kórokozót. Az amerikai szakértők gyanúja szerint a vírus a patkányok ürülékével való érintkezés során terjedhetett át az emberre.
A betegség első jeleként láz, szörnyű izomfájdalom és bőrkiütés lép fel. A későbbiekben leállnak a belső szervek, mindenekelőtt a máj. A Lujo-vírust az Ebolához és a Lassa-lázhoz hasonlóan vérzéses lázzal járó, súlyos fertőzést okozó arenavírusként sorolták be.
Új halálos vírust fedeztek fel Afrikában
Eddig nem ismert, rendkívül halálos vírust fedeztek fel dél-afrikai és amerikai tudósok a fekete földrészen.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.