Négy boszniai muzulmánt gyanúsítanak háborús bűnökkel

A boszniai rendőrség őrizetbe vett szerdán négy boszniai muzulmánt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy több mint húsz horvát civilt és foglyot öltek meg 1993-ban, a muzulmán-horvát háború idején.

  • MTI MTI
Négy boszniai muzulmánt gyanúsítanak háborús bűnökkel

Az államügyészi hivatal közlése szerint a 40 éves Nedzad Hodzivot, a 43 éves Mensur Memicet, az 53 éves Dzevad Salicint és a 43 éves Senad Hakalovicot Szarajevóben, Bihac, Mostar, illetve Konjic városban fogták el.

A tömeggyilkosságot 1993. április 16-án követték el a Zulfikar nevű különleges katonai kommandónak és a boszniai muzulmán vezetésű hadsereg 45. gépesített dandárjának tagjai a horvátok által lakott Trusina településen. A támadás során 19 polgári személyt és három fogságba esett horvát katonát öltek meg, négy civilt, köztük két kisgyermeket pedig megsebesítettek.

A négy gyanúsítottat átadják a 2005-ben felállított boszniai bíróságnak, amelynek az a feladata, hogy ítélkezzen az 1992-95-ös boszniai háború bűnösei felett, tehermentesítve a hágai Nemzetközi Törvényszéket.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.