szerző:
MTI

Oroszország lemond arról, hogy Iszkander rakétákat telepítsen Kalinyingrádba, cserébe azért, hogy Washington feladta a közép-európai rakétavédelmi rendszer telepítésének tervét - jelentette pénteken katonadiplomáciai forrásra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.

A neve elhallgatását kérő nyilatkozó szerint "befagyasztják" az amerikai rakétapajzs tervére adott orosz válaszlépések végrehajtását, "sőt az is lehet, hogy teljesen lemondanak" erről.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy Oroszország fontolóra veszi rövid hatótávolságú Iszkander rakéták telepítését a Lengyelország és Litvánia közé ékelt orosz enklávéba, ha amerikai rakéták jelennek meg határai közelében. Az Iszkander típusú rakéták Kalinyingrád területéről elérhetnék az amerikaiak tervezett lengyelországi rakétaindító állásait.

Az Egyesült Államok a rakétavédelmi rendszer részeként tíz elfogórakétát telepített volna lengyel területen, és egy radarállomást Csehországban.

"Arra számítok, hogy mások is követni fogják ezt a helyes és bátor döntést" - mondta Vlagyimir Putyin Szocsiban.

Mint kifejtette, szeretné, ha teljesen eltörölnének "minden korlátozást az Oroszországba irányuló csúcstechnológia elől". Egyúttal lépéseket sürgetett annak érdekében, hogy Oroszországot, Kazahsztánt és Fehéroroszországot is fölvegyék a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjai közé.

Az orosz miniszterelnök befektetőkkel tárgyalt a fekete-tengeri üdülőhelyen. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok lemond a közép-európai rakétavédelmi rendszer telepítéséről. Dmitrj Medvegyev orosz elnök felelősségteljesnek nevezte a döntést, amely szavai szerint azt mutatja, hogy alakulnak az orosz-amerikai együttműködéshez szükséges jó feltételek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
100%-ban újrahasznosítható cipőt ad ki az Adidas, ragasztót sem használtak

100%-ban újrahasznosítható cipőt ad ki az Adidas, ragasztót sem használtak

Tizenhárom embert gyilkoltak meg egy leszámolásban Mexikóban

Tizenhárom embert gyilkoltak meg egy leszámolásban Mexikóban

A német belügyminiszter nem kérdőjelezi meg Orbán demokrataságát

A német belügyminiszter nem kérdőjelezi meg Orbán demokrataságát

Itt vannak az ötöslottó számai

Itt vannak az ötöslottó számai

A Mueller-jelentés után zuhan Trump népszerűsége

A Mueller-jelentés után zuhan Trump népszerűsége

Hárommilliót kell fizetnie a pártoknak az adatainkért

Hárommilliót kell fizetnie a pártoknak az adatainkért