A híradások szerint Sean Konrad saskatchewani halász egy 21,7 kilós halat fogott a Diefenbaker tóból. A tó különlegessége, hogy a hírek szerint korábban egy közeli halfarmról genetikailag módosított pisztrángok szöktek meg oda. A tudományos kísérlet célja az volt, hogy a lehető legnagyobb genetikailag módosított halakat tenyésszék ki, de valamilyen okbók kifolyólag kilenc éve elszökött néhány példány.
A biotechnológia lényege, hogy a módosított pisztrángok három kromoszómakészlettel születnek, ami miatt nemzőképtelenek, ellenben minden, amúgy a szaporodásra használt energiájukat növekedésre fordítják.
2007-ben a sporthorgászat etikussága és rekordjai felett is őrködő Versenyhorgászok Nemzetközi Szövetségének (IGFA) néhány tagja közleményben természetellenesnek nevezte a módosított pisztrángokat, és abbéli meggyőződésüknek adtak hangot, hogy ezen állatok kifogása nem eredményezhet jegyzett sportfogásokat és rekordokat. Ennek ellenére az IGFA azóta sem tett különbséget a természetes és a genetikailag módosított halak közt, sőt, a természetes és a mesterséges halak keltetésére kialakított horgásztavak közt sem.
Az internetes átverésekre szakosodott Museum of Hoaxes által idézett halszakértő, Big Gary úgy véli, csalás a hír, de szerinte az ügy körül fellobbant vita - melynek tárgya a természetbe történő beavatkozás hatása a sportrekordokra - nagyon érdekes téma.
Állítólag a világ legnagyobb szivárványos pisztrángja © fishinggeek.net |