Bajnai Gordon miniszterelnök befektetőkkel találkozott helyi idő szerint vasárnap este New Yorkban, ahová aznap érkezett az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszaka alkalmából. A kormányfő a Citibank által szervezett találkozón vett részt.
A miniszterelnököt ötnapos New York-i látogatásának második napján, hétfőn fogadja Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Az előzetes tájékoztatás szerint eszmét cserélnek a globális pénzügyi és gazdasági válság hatásairól, az éghajlatváltozás világméretű kihívásairól, valamint a nyugat-balkáni térség és Afganisztán regionális biztonságpolitikai kérdéseiről. A kormányfő ki fog térni Magyarország emberi jogi célkitűzéseire, tájékoztatást ad a Budapesti Népirtás-megelőzési Központ létrehozásának menetéről.
Bajnai Gordon hétfőn találkozik a New York-i üzleti élet képviselőivel is, továbbá Soros György üzletemberrel és Nancy Brinker volt budapesti amerikai nagykövettel. Ugyancsak találkozik a New York-i magyar értelmiség képviselőivel és magyar szervezetek vezetőivel, és ellátogat a The Wall Street Journal üzleti napilap szerkesztőségébe.
A miniszterelnök kedden részt vesz az ENSZ-főtitkár által kezdeményezett klímavédelmi csúcstalálkozón, amelyen több mint 100 állam- és kormányfő lesz jelen; felszólal a kiotói jegyzőkönyv meghosszabbításával kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen. Szerdán részt vesz az ENSZ Közgyűlésének 64. ülésszaka általános vitájának megnyitóján.
New Yorkba utazott Bajnai Gordon
Bajnai Gordon miniszterelnök ötnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, New Yorkba utazott vasárnap. A delegáció tagja Balázs Péter külügyminiszter is.
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Sokkal jobban vágynak rá, mint amennyire élvezik – így szoktasd le a gyereked a mobilról és a chipsről
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.