A legerősebbnek tartott konzervatívok a harmadik helyre estek vissza, győzött az eddig halódó szociáldemokrata párt, a legnagyobb diadalt azonban a német Kalóz Párt aratta, amely egy csapásra a szavazatok csaknem 9 százalékával került be a Bundestagba.
A végeredmény valóban óriási meglepetés lenne, ha nem egyfajta próbaszavazásra került volna sor a szeptember 27-i, azaz vasárnapi tényleges választások előtt. Kísérletképpen a jövő szavazói, mégpedig a 18 év alatti fiatalok szavaztak, de véleményük távolról sem közömbös.
Az elmúlt hét végén tartott "próbaválasztás" akár hivatalosnak is nevezhető eredményeit hétfőn hozták nyilvánosságra és azokból kitűnt, hogy a politikához már konyító, de még 18 évnél fiatalabbak számára a szociáldemokrata párt, a környezetvédők és a kis pártok a szimpatikusak. 2005 után az immár második ilyen projektben 120 ezer "kiskorú" szavazó vett részt és a voksok összeszámlálása alapján a német parlament legerősebb pártja - 20,4 százalékkal - a szociáldemokrata párt (SPD) lett. A második helyen a Zöldek végeztek 20 százalékkal, megelőzve a felnőttek körében legnépszerűbb konzervatívokat, akik mindössze 19,3 százalékhoz jutottak.
Az igazi szenzációt azonban a digitális forradalmat zászlajára tűző, az internet szabadságát hirdető német Kalóz Párt okozta, a 2006 szeptemberében alakult kis pártot az ifjú szavazók 8,7 százalékkal juttatták be a Bundestagba. De beszavazták a parlamentbe az Állatvédők Pártját is, a szélsőjobboldali NPD-nek azonban útilaput kötöttek a talpára. A neonácinak bélyegzett pártot 2005-ben a 18 év alattiak még 6,7 százalékos támogatottságban részesítették, most azonban az NPD nem érte el a Bundestagba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
Az érdeklődés egyébként rendkívüli volt a szavazásban való rézvétel iránt. Az év eleje óta szerte az országból ifjúsági klubok és egyesületek, továbbá iskolák jelentkezhettek a "demokrácia-játékra", amit azután felettébb komolyan vettek. A szervezők két célt tűztek maguk elé. Egyrészt a demokrácia működését kívánták megismertetni, másrészt pedig a fiatalok politikai érdeklődését akarták felkelteni. Azt pedig csak mellékesen tették hozzá, hogy ezzel a különleges hangulati barométerrel azért a "felnőtt" politikusoknak is üzenni kívántak.
A német Kalóz Párt lehet a legnagyobb nyertes a választásokon
Óriási meglepetéssel végződtek a német parlamenti választások; csődöt mondtak a közvélemény-kutatók. A próbaválasztásokon a legnagyobb diadalt a német Kalóz Párt aratta.
Volodimir Zelenszkijt is meghívták Budapestre október 23-ra
Forsthoffer Ágnes az ukrán házelnöknek: Magyarország humanitárius segítséget nyújt, de nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába
Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány István tárcája
„Hamis mese” – újabb videóval jelentkezett Matolcsy György
Tálcán vitték ki a kristályt a fogyasztóknak – elharapódzik a drogprobléma a VII. kerületben
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben a népszerűségi versenyben
Újraélednek a DPK-k, a korábbi alapító felesége is beszállt a bizniszbe
Balog Beáta: Szlovákiában a tisztítótűz lángocska volt csupán, és ebből Magyar Péternek érdemes levonnia pár tanulságot
A diákok találkoztak a flamingókkal, és úrrá lett a káosz Tiranán – képeken az albán diáktüntetések
Laptopokat loptak el a Megafon irodájából
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.