A finn sajtó hónapok óta arról cikkezik, hogy a politikai paletta minden részét képviselő politikusok euróezreket kaptak vállalatoktól és szakszervezetektől a 2006-os elnök-, és a következő évben rendezett parlamenti választások kampányának finanszírozására.
A Centrumpárt élén álló Vanhanen az YLE finn közszolgálati rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a botrányban a pártok nagy része érintett, s fontos, hogy kivizsgáljanak minden olyan esetet, ahol felmerül a visszaélés gyanúja.
A (jobboldali) politikus a lemondását firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy kormánya szerdán közleményben fordul a parlamenthez, amellyel rákényszeríti a törvényhozást arra, hogy állást foglaljon a miniszterelnök és a kormány iránti bizalomról. Ez fog dönteni a kormányfő távozásáról vagy maradásáról - tette hozzá.
Az ellenzéki Baloldali Szövetség és a Szociáldemokrata Párt a héten már Vanhanen távozását követelte arra hivatkozva, hogy a botrány miatt elvesztette a választók bizalmát. Vanhanen viszont kizárta lemondásának lehetőségét.
A botrány középpontjában a Centrumpárt és egyik koalíciós partnere, a Nemzeti Koalíciós Párt áll. A botrányban érintettek jelentős pénzügyi támogatást kaptak a kampányhoz, de annak forrását nem tüntették fel. A finn sajtó nyomozása eddig azonban nem derített fényt arra, hogy az adományozók a jelenlegi kormánykoalíciótól bármilyen ellenszolgáltatást kaptak volna.
Megfigyelők szerint nem valószínű, hogy a 200 tagú parlamentben 126 fős többséggel bíró kormánykoalíció elbukna egy bizalmatlansági szavazást.
Finn pártfinanszírozási botrány: a kormányfő nem mond le
A parlamentre bízza sorsát a finn kormányfő, akinek pártja más politikai alakulatokkal együtt kampányfinanszírozási botrányba keveredett - derült ki Matti Vanhanen egy vasárnapi interjújából, akinek távozását az ellenzék már követelte.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.