Galbraith a The Washington Post című amerikai lapban vasárnap megjelent írásában azt állította, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az ő elbocsátása előtt utoljára azt az utasítást adta, hogy ne beszéljen a sajtóval.
Az ENSZ szerdán jelentette be, hogy nem tér vissza Afganisztánba az ottani ENSZ-misszió helyettes vezetője, aki azután hagyta el az országot, hogy vitába keveredett főnökével, Kai Eide ENSZ-különmegbízottal az afganisztáni elnökválasztást kísérő csalások ügyében.
Galbraith azt írta, hogy beleegyezett Ban Ki Mun utasításának tiszteletben tartásába, majd egy ENSZ-tisztségviselő biztosította arról, hogy távozását az afgán választási csalás kezelésével kapcsolatos nézeteltéréssel hozzák összefüggésbe a nyilvánosság előtt. A volt misszióvezető-helyettes szerint az ENSZ ehelyett azonban azt közölte, hogy elbocsátása a misszió érdekét szolgálja, valamint Eidével - Galbraith régi barátjával - kialakult személyes konfliktusra hivatkozott.
A diplomata, akit az Afganisztán és Pakisztán ügyében illetékes amerikai különmegbízott, Richard Holbrooke szövetségesének tartanak, azt állítja, hogy "talán még ezt az utolsó becstelenséget is eltűrte volna", ha nem lenne ilyen nagy a tét.
Megítélése szerint ugyanis a választási csalást az ENSZ-nek el kell ismernie, különben azt kockáztatja, hogy elveszíti a hitelét azon afgánok körében, akik nem a hivatalban lévő s a választáson második mandátumért indult Hamid Karzai elnök hívei.
Galbraith arról is beszámolt, az ENSZ miként próbált szemet hunyni a csalások felett, mert attól tartott, hogy azok nyilvánosságra hozatala tovább szítaná a feszültséget Afganisztánban. A diplomatát - állítása szerint - hallgatásra utasították 1500 olyan szavazókörrel kapcsolatban, amely ki sem nyitott a választás napján. "Eide utasított, hogy nem beszéljek többet a fiktív szavazókörökről. Ezekben több százezer hamis szavazatot könyveltek el Karzai javára. A választási folyamat más kritikus időszakaiban egyszerűen arra utasítottak, hogy ne firtassam tovább a csalás kérdését" - írta.
Az augusztus 20-i afgán elnökválasztás végeredményét még nem állapították meg, többen tömeges választási csalással vádolják az afgán hatóságokat. A Kabulban működő nyugati diplomáciai képviseletek egyelőre nem kommentálják a voksolást, amíg az afgán illetékesek nem bírálják el a választási panaszokat.
Az ENSZ hallgatásra intett egy diplomatát
Az ENSZ szándékosan figyelmen kívül hagyta az afgán elnökválasztáson elkövetett tömeges csalásokat, állítja Peter Galbraith, a világszervezet misszióvezetőjének elbocsátott helyettese, hozzátéve, hogy hallgatásra utasították.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Kedd hajnaltól Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, az tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.