szerző:
hvg.hu

Megszavazta az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt kedden a román parlament két háza, megbuktatva ezzel Emil Boc egypárti kormányát.

Az Emil Boc miniszterelnök vezette, csak a Demokrata Liberális Párt (PD-L) tagjaiból álló kabinet ellen október 8-án terjesztett be bizalmatlansági indítványt az ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A kabinet bukását azonban a kormánykoalícióból korábban kivált Szociáldemokrata Párt (PSD) voksai biztosították.

Az indítvány mellett 254 képviselő és szenátor tette le voksát (az indítvány elfogadásához legalább 236 szavazatra volt szükség), ellene 176-an foglaltak állást. A 471 honatya közül 448 volt jelen a szavazásnál, 23-an hiányoztak, a jelenlévők közül csak 434-en voksoltak.

A román alkotmány értelmében most Traian Basescu államfőn a sor, az ő feladata megbízni egy politikust egy új kormány megalakításával. Ehhez előzőleg konzultálnia kell a parlamenti pártokkal. A megbízott miniszterelnöknek - ha sikerül összeállítania az új csapatot - tíz napon belül kell bizalmat kérnie a törvényhozó testület két házának (képviselőház és szenátus) együttes ülésén, mind a kormány személyi összetételét, mind az új kormányprogramot illetően. Az új kormány eskütételéig a jelenlegi kormány ügyvezető testületként marad a helyén, ilyen minőségében már nem kezdeményezhet törvényeket és nem adhat ki sürgősségi rendeleteket.

A kormány bukására reagálva Traian Basescu elnök azonnal bejelentette, megkezdi konzultációit a román parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításának lehetőségéről - jelezte maga az államfő kedden délután a televíziós állomások kamerái előtt, leszögezve, hogy a politikai válság idejét a lehető legrövidebbre szeretné lecsökkenteni.

Basescu egyebek között megállapította, hogy a kormány megbuktatása kétségtelenül demokratikus formában történt. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a helyzetet eredményező politikai számítások "elhibázottak" voltak. Úgy fogalmazott: amikor a nyolc szociáldemokrata miniszter kivált a kormánykoalícióból, az egyértelmű jelzés volt arra, hogy a politikai harc immár nem a nemzet érdekét, hanem az elnökválasztási kampány pártos szempontjait követi.

Ha két kormányalakítási kísérlet kudarccal végződik, az államfő feloszlatja a parlamentet, és előre hozott választásokat írhat ki. Erre azonban nem kerülhet sor a november 22-én és december 6-án esedékes kétfordulós államfőválasztásokig, mivel az alkotmány értelmében fél évvel az államfő mandátumának lejárta előtt nem lehet feloszlatni a törvényhozó testületet.

Most az a kérdés, hogy Basescu újra Emil Bocot kívánja-e megbízni az új kabinet megalakításával. A szociáldemokraták és liberálisok szakértői kormányt szorgalmaztak, amit azonban az államfő korábbi megnyilatkozásaiban kifejezetten ellenzett. A legfőbb belpolitikai kérdés egyébként az utóbbi hetekben az volt: van-e értelme a kormányváltásnak az államfőválasztás előtt, hiszen bárki is lesz majd az új elnök, biztos, hogy változni fog a koalíciós képlet. 

Az utolsó pillanatig nem volt biztos a bizalmi szavazás kimenetele, mivel a napokban számos híresztelés látott napvilágot arról, hogy a Demokrata Liberális Párt (PD-L) állítólag "megvásárolt" számos ellenzéki képviselőt és szenátort. Ennek nyomán mind a szociáldemokrata, mind pedig a liberális pártvezetés kizárással fenyegette meg azokat a tagjait, akik távol akartak maradni a szavazástól, vagy pártjuk álláspontjának ellenében akartak volna voksolni. A két párt honatyái ezért nem éltek titkos szavazási jogukkal, hanem jól láthatóan jelezték, hogy az igent vagy a nemet támogatják.

Az RMDSZ a szavazás előtt nem mondta ki egyértelműen, hogy megszavazza-e az egyébként általa is jegyzett bizalmatlansági indítványt. A szervezet képviselőházi és szenátusi frakciói még az ülés előtt is elemezték a helyzetet, az utolsó pillanatig tárgyalásokat folytattak a három másik parlamenti párttal. Végül is az RMDSZ honatyái saját belátásuk szerint voksolhattak. A szövetség vezetői hangsúlyozták: az indítvány sorsa amúgy sem az ő kezükben van, hiszen a PSD és a PNL együtt rendelkezik a kormány megbuktatásához szükséges szavazatmennyiséggel.

A rendszerváltás óta eltelt húsz évben először fordul elő, hogy egy román kormány bizalmi szavazás nyomán bukik meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

A Fertő taviak nem hiszik, hogy az ő családjaik érdekeit szolgálná a kormány gigaberuházása

A Fertő taviak nem hiszik, hogy az ő családjaik érdekeit szolgálná a kormány gigaberuházása