szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nicolas Sarkozy gratulált a gazdasági válságkezelés területén "Magyarország bátorságához", felvetette a befektetők biztonsága garantálásának kérdését, valamint hangsúlyozta a szélsőségek elleni küzdelem fontosságát mindkét országban - mondta Bajnai Gordon a francia elnökkel folytatott hétfői megbeszélését követően.

"Egyetértettünk: a válság közepette még jobban kell figyelnünk arra, hogy semmilyen kompromisszum nem lehetséges a szélsőséges eszmék terjesztőivel" - jelentette ki újságírók előtt a magyar kormányfő az Elysée-palota udvarán.
    
A kérdés kapcsán a miniszterelnök francia partnerének elmondta: "a magyar kormány leghatározottabban világossá tette, hogy a szélsőjobboldali pártokat karanténba kell zárni minden politikai erőnek, és hogy a kormány mindent megtesz a paramilitáris módon megjelenő szélsőséges erőkkel szemben". Ezt a francia államfő örömmel nyugtázta, és jelezte: Franciaország hasonló gyakorlatot folytat - mondta a kormányfő.  
    
Bajnai arról biztosította Sarkozyt, hogy Magyarország tiszteli és becsüli a francia befektetőket, amiért 60 ezer munkahelyet teremtettek. A Suez-ügy kapcsán a miniszterelnök jelezte: kormánya kész közvetíteni, mert "Magyarországnak veszélyes az, ami Pécsen történik, Pécsnek meg különösen veszélyes" a munkahelyteremtés szempontjából.
    
A miniszterelnök Sarkozynek megismételte, hogy "aggályosnak látja a folyamatokat az önkormányzat részéről", magát az eljárást pedig "elfogadhatatlannak, otrombának és nem Európába valónak" gondolja. Ugyanakkor hozzátette, hogy a problémát elsődlegesen nem magyar-francia kérdésnek tekinti, hanem a vállalkozásoknak az önkormányzatokkal szembeni jogbiztonságát érintő ügynek.     
    
Bajnai tájékoztatása szerint a találkozón elsősorban kétoldalú kérdések és a gazdasági válságkezelés problémája került szóba. A francia elnök gratulált "Magyarország bátorságához", ahhoz, ahogy szembenézett a válságkezelés kérdéseivel. 
    
Franciaország Magyarországot stratégiai partnerének tekinti az Európai Unión belül, s ennek megfelelően a két ország politikáját rendszeresen egyezteti egymással - hangsúlyozta a miniszterelnök. Ennek jegyében az uniós kérdések terén a két ország vezetője a klímavédelem és a Lisszaboni Szerződés kérdéseiben egyeztetett, s megfogalmazták: az energiapolitika és a közös agrárpolitika területén az álláspontok összehangolása tovább folytatódik.
    
A Lisszaboni Szerződés csehországi ratifikációs problémája kapcsán Bajnai elmondta: "értelmetlen dolog azt visszatartani, mert Európának a válságban gyors és határozott menedzsmentre van szüksége". 
    
A megbeszélést követően Bajnai Gordon megkoszorúzta a száz éve született Radnóti Miklós emléktábláját a francia főváros Latin Negyedében, majd részt vett a magyar nagykövetségen az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson. A miniszterelnök az esti órákban utazik haza Budapestre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!