Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Csütörtöki pristinai lapjelentések szerint félő, hogy mintegy 15 koszovói albán fulladt a Tiszába a múlt héten, amikor megpróbált illegálisan Szerbiából Magyarországra jutni.
A Tanjug szerb hírügynökség jelentése szerint az eset október 14. és 16. között, a folyó Szeged és Szabadka közti szakaszán történt. Tizennyolc-tizenkilenc ember utazott egy bárkán, amely elsüllyedt. Egy férfi megmenekült, s kimentette két gyerekét is, de a feleségén már nem tudott segíteni - erősítette meg Pristinában Aljbana Bechiri, a koszovói külügyminisztérium szóvivője. A többiekről azóta nincs hír, ezért gondolják, hogy valamennyien a Tiszába vesztek.
A külügyi szóvivő szerint minisztériuma felszólította azokat, akik úgy gondolják, az eltűntek között családtagjaik lehetnek, hogy jelentkezzenek. Koszovó bécsi nagykövete pedig Magyarországra utazott tájékozódni.
A pristinai sajtót idéző Tanjug szerint a különböző magyar tájékoztatási és állami szervek nem tudták sem megerősíteni, sem cáfolni a tragédiáról szóló hírt, amelyet nem erősített meg sem az EULEX, az EU koszovói rendőri és igazságszolgáltatási missziója, sem pedig a koszovói rendőrség.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.