Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szlovákia kiadta Magyarországnak a júliusban letartóztatott Zs. Imre magyar állampolgárt, a szlovák állampolgárságú Jozef Rohác állítólagos bűntársát - közölte csütörtökön Peter Préti, a szlovák legfelsőbb bíróság képviselője.
Zs. Imre kiadatásáról a nyáron döntött a Nyitra megyei bíróság, de az érintett a kiadatással nem értett egyet, panaszt emelt ellene, ezért az ügyben a végső szót a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága mondta ki. "A Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága október 6-án úgy döntött, hogy eleget kell tenni az európai elfogatóparancsnak, és Zs. Imrét ki kell adni Magyarországnak" - mondta Préti. Hozzátette: Zs. Imre átadása a magyar hatóságoknak már megtörtént.
A szlovák rendőrök Zs. Imrét a március 23-án Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján tartóztatták le. Az illetőt a veszprémi bíróság márciusban zsarolásért és testi sértésért öt év börtönbüntetésre ítélte. Pozsony azzal gyanúsítja Zs. Imrét, hogy együttműködött Roháccsal, akit a budapesti Fővárosi Főügyészség emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaéléssel vádol.
"Zs. Imre az a személy, aki nagyon szorosan együttműködött a jelenleg Magyarországon fogva tartott Jozef Roháccsal" - közölte korábban Michal Kopcík, a szlovák rendőrfőkapitány első helyettese egy pozsonyi sajtóértekezleten. Kopcík szerint a gyanúsított állandó szlovákiai tartózkodásra feljogosító engedéllyel rendelkezett. "Zs. Imre Szlovákia területén nem követett el semmiféle bűncselekményt, a Roháccsal való együttműködésről pedig nem nyilatkozott. Ezért kiadjuk Magyarországnak" - fűzte hozzá akkor Ján Packa szlovák rendőrfőkapitány.
Jozef Rohácot 2008. október 27-én Prágában igazoltatták rendőrök. Ekkor derült ki, hogy ellene a magyar illetékesek európai elfogatóparancsot adtak ki. Rohácot idén februárban adták ki Magyarországnak emberölési kísérlet miatt, de neve felmerült az 1990-es években Magyarországon elkövetett több robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban, így a budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is. Szlovákiában Michal Kovác volt szlovák államfő fiának elrablásával hozzák kapcsolatba Rohácot.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.