Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Új tárgyalást rendeltek el a Bahama-szigeteken John Travolta zsarolóinak ügyében szerdán, miután egy politikus pártjának nagygyűlésén előre "kihirdette" az ítéletet, pedig az esküdtszék még be sem fejezte tanácskozását. Anita Allen, a bahamai legfelsőbb bíróság bírája szerint úgy tűnik, hogy idő előtt kiszivárgott az esküdtek döntése, ezért "eljárási hiba" címén kénytelen érvénytelennek nyilvánítani a lefolytatott tárgyalást.
Az ügyben egy mentőst és egy időközben lemondott bahamai szenátort azzal vádolnak, hogy megzsarolták a hollywoodi filmsztárt annak 16 éves fia, Jeff halála kapcsán. Tarino Lightbourne mentőautó-sofőr és a jogi képviselőjeként fellépő Pleasant Bridgewater szenátor azzal fenyegette meg a színészt, hogy ha nem fizet nekik 25 millió dollárt, eljuttatnak a sajtónak egy olyan dokumentumot, amely azt sugallja, hogy Travolta a felelős autista gyermeke haláláért.
Az esküdtszék még be sem fejezte zárt tanácskozását, amikor egy helyi parlamenti képviselő, Picewell Forbes pártjának televízióban és rádióban is élőben közvetített kongresszusán a küldöttek nagy üdvrivalgása közepette bejelentette, hogy pártbéli kollégája, a perbefogott exszenátornő "szabad ember", amiből mindenki azt a következtetést vonta le, hogy a perben felmentő ítélet született. Mind Forbes, mind Bridgewater ugyanannak a pártnak, a Progresszív Liberális Pártnak a tagja. Anita Allen nem tűzte ki az új tárgyalás időpontját.
Travolta ügyvédje azt mondta csütörtökön, hogy a történtek ellenére a filmcsillag továbbra is hajlandó a teljes együttműködésre a bahamai hatóságokkal és kész újból a tanúk padjára állni.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.