Szerbiában 258, az újinfluenza vírusától megfertőzött embert tartottak nyilván szerdán. A hajnali órákban Nisben meghalt egy asszony, akiről feltételezték, hogy H1N1-gyel fertőzött, s ha ez bebizonyosodik, a betegség szerbiai áldozatainak száma nyolcra emelkedik.
A miniszteri bejelentés rendkívüli intézkedéseket tesz lehetővé - óvoda- és iskolabezárásokat, a sok ember jelenlétét feltételező, zárt helyen tervezett események, például koncertek betiltását -, ám ezeket a helyi hatóságok rendelik el a helyzet alakulásának függvényében. Egyelőre annyi történt, hogy az általános és középiskolások őszi szünetét november 16-áig meghosszabbították. Az egyetemeken azonban, amelyeken több ezer diák gyűlik össze naponta, a megszokott rendben megy tovább az élet.
Tomica Miloszavljevics közölte, hogy bejelentése után először csak fokozott óvatossági, megelőző intézkedések várhatók. Elsősorban védőoltások, amelyeket először a legveszélyeztetettebbeknek minősített három hónaposnál idősebb gyerekek, egészségügyi és közüzemi dolgozók, valamint a terhességük első három hónapján túljutott várandós anyák kapnak meg.
Az oltások december közepén kezdődnek, s március végéig tartanak. A mintegy 3 millió vakcinára kiírt pályázatot a bázeli székhelyű Novartis nyerte, mivel egyedül ő nyújtott be értékelhető pályázatot. Az első félmillió adagot december 15-ig szállítja, a többit pedig január 30-ig, február 27-ig és március 20-ig.
Egy - csak receptre megvásárolható - oltás 799 dinárba (mintegy 2400 forint) kerül. A fertőző betegségekkel és víruskutatással foglalkozó belgrádi Torlak Intézet közvetítőként ennek feléért kínált kínai oltást, ám az ajánlatot elutasították, mert a vakcina átesett ugyan klinikai ellenőrzésen, de az Európai Unió területén még nem engedélyezték a forgalmazását. Szerbiában az újinfluenza második nagy hullámát februárra jósolják.
Hivatalosan is újinfluenza-járvány van Szerbiában
Szerbiát is elérte a H1N1-járvány - jelentette be szerdán hivatalosan Tomica Miloszavljevics egészségügyi miniszter.

Két alkotmánybírót jelöl a kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságába
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
„Nem lettem konzervatív, de kevésbé vagyok liberális” – Bret Easton Ellis Magyarországról, Trumpról és a halott regényirodalomról
Helyettes államtitkárként tér vissza Havasi Bertalan
Egyelőre nem tudni, milyen feladatot kap a miniszterelnök volt sajtófőnöke.
A kormány rögzítette a 3 százalékos lakáshitel részleteit, vannak újdonságok
Alig épült idén új lakás, erre a piacra önti rá a kormány az Otthon Startot
Ebben az évtizedben még nem volt olyan gyenge első félév a lakásépítésekben, mint az idei.