"Úgy gondoljuk, hogy (Szú Kji) ilyen sok éve húzódó fogva tartása alaptalan, és kizárólag az indokolja, hogy ő az ellenzéki párt vezetője" - mondta Hillary Clinton manilai sajtótájékoztatóján.
A külügyminiszter azonban azt is hozzátette, elképzelhető, hogy lehetőség nyílik egy magas szintű találkozóra az amerikai és a mianmari vezetők között az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) hétvégi csúcstalálkozóján Szingapúrban, jóllehet formális kétoldalú találkozót hivatalosan nem terveznek. "Lehetőség nyílhat arra, hogy amerikai vezetők - külügyminiszteri és elnöki szinten - találkozzanak a mianmari vezetéssel" - mondta Clinton, hozzátéve, hogy ilyesmire korábban még nem került sor.
Barack Obama elnök kormánya szeptemberben úgy döntött, azzal igyekszik elősegíteni a demokratikus reformokat, hogy megpróbál közeledni a délkelet-ázsiai országot irányító katonai juntához. Az APEC-csúcson Clinton mellett jelen lesz Obama elnök, illetve részt vesz Thein Szein mianmari kormányfő is.
Hillary Clinton hangsúlyozta, hogy nem a Mianmarral szembeni gazdasági szankciók felfüggesztését tervezik, hanem arra ösztönzik a katonai vezetést, hogy folytassanak párbeszédet az összes politikai szereplővel, beleértve Aung Szan Szú Kjit is, hogy jövőre szabad és tisztességes választásokat tarthassanak.