Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Bajnai Gordon részt vesz a december 17-18-i koppenhágai klímacsúcson - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken az MTI-vel, kiemelve, hogy a miniszterelnök eltökélt a klímavédelem melletti harcban és fontosnak tartja, hogy az Európai Unió (EU) által megfogalmazott elvárás teljesüljön.
"A világ valamennyi érintett országa részéről kézzelfogható és komoly kötelezettségvállalásra van szükség ahhoz, hogy érdemi előrelépések történjenek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Ennek Bajnai Gordon kormányfő - több európai ország vezetőjéhez hasonlóan - személyes megjelenésével szeretne hangot adni a koppenhágai klímacsúcson 2009. december 17-18-án" - áll a közleményben.
Szollár Domokos tájékoztatása szerint az EU állam- és kormányfőinek október 29-30-i ülésén Magyarország vezetésével kilenc közép- és kelet-európai ország sikeresen érvényesítette azon érdekét, hogy a nemzetközi klímafinanszírozás kérdésében az EU közös pénzügyi kötelezettségvállalása esetében a gazdaságilag kevésbé fejlett tagállamok fizetőképességét kiemelten vegyék figyelembe a pénzügyi terhek belső elosztásánál.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.