Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A korrupcióval vádolt olasz kormányfő elnapolt bírósági tárgyalásának új időpontja december 4. - erősítették meg igazságügyi források pénteken.
A per felújítása azután vált lehetővé, hogy az olasz alkotmánybíróság úgy döntött: Silvio Berlusconi mentelmi joga csalási és korrupciós ügyekben sérti a törvény előtti egyenlőség elvét.
A kormányfőt azzal vádolják, hogy 1997-ben 600 ezer dollárral lefizette brit ügyvédjét, David Millst, hogy tanúvallomásában ne hozzon nyilvánosságra Berlusconit terhelő üzleti információkat. Egy milánói bíróság februárban 4 és fél évre ítélte Millst, akinek büntetését a múlt hónapban a fellebbviteli bíróság is megerősítette.
Berlusconi tagadja a vádat. Ügyvédje bejelentette, hogy a kormányfő a december 4-re kitűzött tárgyalás elnapolását fogja kérni, mert aznap elnökölnie kell a kormányülésen. Berlusconi a november közepére elrendelt korábbi tárgyaláson sem jelent meg, mert aznap részt vett a római FAO konferencia megnyitásán.
A hatalmas médiabirodalom 73 éves konzervatív tulajdonosa ismételten támadta az olasz igazságügyi rendszert, amelyet szerinte kommunista magisztrátusok az ő tönkretételére akarnak fölhasználni. Azt is kijelentette, hogy bírósági elmarasztalása esetén sem mond le posztjáról.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.