Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ideiglenesen lemond tisztségéről annak a brit klímakutató központnak a vezetője, amelynek szerveréről számítógépes bűnözők olyan kutatói magánleveleket loptak el és tettek közzé az interneten, amelyek gyanút ébresztenek a globális felmelegedés esetleges eltúlzását illetően.
A Kelet-angliai Egyetem bejelentette, hogy Phil Jones, a központ igazgatója - akinek szintén nyilvánosságra kerültek a témával kapcsolatos levelei - a független vizsgálat idejére átmenetileg lemond posztjáról. Az egyetem segédrektora, Trevor Davies szerint az eljárás során többek között azt vizsgálják, hogy az intézmény eleget tett-e az információ szabad áramlásával kapcsolatos kötelezettségeinek.
Jonest az emberi tevékenység okozta klímaváltozás szkeptikusai azzal vádolják, hogy a rendelkezésére álló adatokat kutatási eredményeihez igazítva manipulálta. Ezt a feltevést azzal próbálják bizonyítani, hogy a kiszivárgott magánlevelekben a kutató egy bizonyos "trükkről" ír, amellyel leplezni lehet a globális hőmérséklet csökkenését a közelmúltban.
Az igazgató visszautasítja, hogy manipulálta volna a bizonyítékokat; arra hivatkozik, hogy a trükk szót az "ügyes, ötletes megoldás" értelemben használta. Davies szerint nem volt olyan adat a kilopott levelekben, amely azt sugallná, hogy kutatóik nem a legmagasabb szakmai követelmények szerint végzik a munkájukat, és eredményeiket nem ennek megfelelően tolmácsolják. A nyilvánosságra került megjegyzésekből azonban a klímaváltozás megkérdőjelezői azt a véleményt szűrték le, hogy a tudósok eltúlozták a globális felmelegedés nagyságát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.