A 38 európai ország 74 kereszténydemokrata, illetve konzervatív pártját tömörítő szervezet kétnapos tanácskozásán újraválasztották az EPP elnökségét. A néppárt elnöke továbbra is az egykori belga miniszterelnök, Wilfried Martens maradt, míg az alelnökök közé ismét beválasztották Orbán Viktort, a Fidesz vezetőjét.
A csaknem 1500 küldött az elfogadott záródokumentumban úgy értékelte, hogy a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi válságból való kilábalás csakis a szociális piacgazdaság elvei alapján valósítható meg.
A szociális piacgazdaság mellett állt ki az Európai Néppárt
A szociális piacgazdaság mellett állt ki és a koppenhágai klímacsúcs sikerére szólított fel csütörtökön Bonnban véget ért kongresszusán az Európai Néppárt (EPP).
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.