Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A rendőrség szerint több száz, más források szerint mintegy 3 ezer tüntető gyűlt össze szerda reggel Koppenhágában a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért, CJA) nevű szervezet felhívására. A tüntetők azt tervezik, hogy "békés eszközökkel" áttörnek a klímacsúcsnak helyet adó Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókat is kihívva "ellencsúcsot" tartanak.
A rendőrség szerda reggelre megerősítette a konferencia-központot övező kordonokat, lezárta a környező utcákat, és jelentősen korlátozták a busz- és metróforgalmat is. Eddig több mint 100 tüntetőt vettek őrizetbe.
A CJA sajtóirodájának közlése szerint az akcióval arra akarják felhívni a figyelmet, mennyire "korruptak és antidemokratikusak" az ENSZ klímatárgyalások. A szervezők a szerdai menet megindulása előtt ismételten hangsúlyozták: kizárják az erőszak alkalmazását, akciójuk "polgári engedetlenség". A dán rendőrség már kedden délután letartóztatta a hálózat szóvivőjét, a német Tadzio Müllert, aki egyúttal a szerdára bejelentett akció egyik főszervezője.
A Friends of Earth (A Föld Barátai) nevű szervezet eközben ülődemonstrációt tart a kordonok előtt, tiltakozásul az ellen, hogy a szervezők a Bella Center korlátozott befogadóképességére hivatkozva keddtől korlátozták az épületbe beengedhető civilek számát.
A koppenhágai klímacsúcs december 7-i kezdete óta a rendőrség eddig több mint 1600 tüntetőt vett őrizetbe, többnyire megelőző jelleggel.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.