Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nem sikerül átfogó éghajlatvédelmi megállapodást kidolgozni a koppenhágai ENSZ klímakonferencián a házigazda dán kormány szerint – számolt be csütörtökön a dán sajtó.
A 12 napos tárgyalássorozat végére csupán részletkérdésekben juthat egyetértésre a 192 küldöttség. Koppenhágai sajtóhírek alapján a kormány a csütörtökre virradó éjjel is folytatott, eredménytelen egyeztetések után jutott arra a belátásra, hogy már nem lehet új klímaegyezményt kidolgozni. A házigazdák most már csak arra törekednek, hogy a pénteken véget érő konferencián elfogadjanak egy zárónyilatkozatot - jelentette több, egymástól független sajtóorgánum.
Hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg az értesülést, Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök környezetéből származó információk szerint azonban a házigazdák már nem tervezik, hogy újabb megállapodás-tervezettel terelik a tárgyalásokat a megállapodás irányába, hanem szabad utat engednek a folyamatoknak.
A zárt ajtók mögött tartott éjszakai tárgyalásokon a brazil és a kínai delegáció közölte, hogy kiszállnak az egyeztetési folyamatból. Egy kínai küldött a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy átfogó egyezmény helyett "valamiféle rövid politikai nyilatkozatot" kellene elfogadni a konferencia végén.
Mások szerint ugyanakkor van még esély. Főként az Európai Unió képviselői és nagy uniós tagállamok szorgalmazzák, hogy még Koppenhágában állapodjon meg a nemzetközi közösség az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentését szabályozó Kiotói jegyzőkönyvet felváltó új nemzetközi egyezményről. "Valóban megakadtak a tárgyalások, de továbbra is minden feltétel adott a megállapodáshoz. Már csak a politikai akarat szükséges az áttöréshez" – jelentette ki Norbert Röttgen német környezetvédelmi miniszter.
A 15. ENSZ klímakonferencia a világszervezet történetének legnagyobb szabású éghajlatváltozási tárgyalássorozata. Utolsó szakasza csütörtökön kezdődik több mint 110 állam-és kormányfő részvételével. Magyarországot Bajnai Gordon miniszterelnök képviseli.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.