Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Megszilárdították hatalmukat a hét végi üzbegisztáni parlamenti választásokon az Iszlam Karimov elnök körül csoportosuló kormánypárti politikai erők - derült ki a választási bizottság vezetője által adott hétfői tájékoztatásából.
A hivatalos adatok szerint a 15 millió szavazó 88 százaléka járult az urnákhoz a vasárnapi voksoláson. Öt párt képviselői jutnak be a 150 fős alsóházba, de közülük egy sem ellenzéki; kivétel nélkül az Üzbegisztánt 20 éve megszakítás nélkül, vaskézzel irányító - januárban a 72. évébe lépő - Karimov elnök kezdeményezésére jöttek létre.
Tizenöt helyet tartanak fenn a tavaly megalakult Üzbegisztáni Ökológiai Mozgalomnak. A maradék 135 helyből 40 képviselői hely sorsa nem dőlt el a vasárnapi első fordulóban; az érintett választókerületekben második fordulót tartanak.
Nyugati megfigyelők szerint a választás nem volt sem szabad, sem demokratikus. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mércéje szerint a volt szovjet köztársaságban az 1991-es függetlenné válás óta egyetlen választás sem volt szabad. Jogvédők szerint az ellenzéket elnyomják, és a média állami ellenőrzés alatt áll Üzbegisztánban.
2005 májusában reflektorfény vetült a 27 millió lakosú közép-ázsiai országra, miután a karhatalom véresen levert egy ellenzéki megmozdulást Andizsán városában. A megtorlásokban hírek szerint több száz ember veszthette életét. Az Európai Unió fegyverszállítási tilalmat vezetett be a muzulmán országgal szemben, de ezt idén október végén feloldották.
Üzbegisztán déli részén, az afgán határtól nem messze működik a termizi légibázis, amely fontos átrakodóhely a német és a holland haderő számára az Afganisztánba irányuló utánpótlás szempontjából.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.