Szürke barát

Nyugodt határozottságot takar saját, a háza falán is díszelgő mottója szerint a 62 éves Herman Van Rompuy félszeg...

  • HVG HVG
Szürke barát

Nyugodt határozottságot takar saját, a háza falán is díszelgő mottója szerint a 62 éves Herman Van Rompuy félszeg mosolya és aszketikus megjelenése. A hazájában alig egyéves kormányfői ténykedése nyomán a konszenzusteremtés mesterének kikiáltott, régi vágású, flamand kereszténydemokrata politikus pártja konzervatív szárnyához tartozik, tősgyökeres brüsszeli lévén azonban jobban óvná a föderatív Belgiumot, mint a Flandria önállóságát szorgalmazó ifjú radikálisok. A franciául is kifogástalanul beszélő Van Rompuy a patinás leuveni katolikus egyetemen szerzett közgazdászdiplomát, de pár éves jegybanki kitérő után 1975-ben egy életre eljegyezte magát a politikával. Miniszteri kabinetekben szolgált, majd a kereszténydemokraták kutatóintézetét vezette, ahonnan 1988-ban öt évre átült a pártelnöki székbe. Költségvetési miniszterként 1993–1999 között szigorú megszorításokkal és deficitcsökkentéssel készítette elő az euró bevezetését Belgiumban. A szabadidejében japán haiku formában verseket, valamint filozófiai és gazdasági könyveket író Van Rompuy a legutóbbi, 2007-es választás után a belga szövetségi képviselőház elnöke lett, másfél évre rá pedig kormányt alakított. A négygyermekes, hívő – időnként egy kolostor magányában feltöltekező – Van Rompuy diszkrét stílusa hangsúlyozottan szerény életvitellel párosul, legutóbb például turistaosztályon utazott ausztráliai lakókocsis nyaralásra.