Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szamurájkarddal felfegyverkezve rabolt luxusórákat egy magyar férfi Salzburgban az osztrák hatóságok gyanúja szerint - jelentette kedden a helyi sajtó.
A 21 éves férfit azzal vádolják, hogy két alkalommal összesen 215 ezer euró (több mint 57 millió forint) értékben rabolt karórákat egy salzburgi üzletlánctól - tudósított az osztrák rádió- és televíziótársaság (ORF) a honlapján. A férfit bíróság elé állították. Első alkalommal még sikerült megszöknie a rablónak, csak szanaszét hajigált ruhadarabok maradtak utána a helyszínen.
Mintegy fél év múlva megjelent az üzlethálózat egy másik fiókjában is, ezúttal azonban nem volt szerencséje. Éppen az üzlet előtt sétált el ugyanis a tartomány bűnügyi rendőrségének szabadnapos parancsnoka. Feltűnt neki a meleg tavaszi napon szokatlanul vastag ruházatot viselő fiatalember, és figyelni kezdte.
Mint kiderült, a rabló két réteg ruhát viselt. Az egyiket menekülés közben el akarta dobni, hogy az öltözete alapján ne lehessen azonosítani. Az első rablás helyszínén talált ruhákból DNS-mintát vett a rendőrség, s az megegyezett a magyar férfiéval. Ha elítélik a vádlottat, legalább öt év börtönt kaphat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.