szerző:
hvg.hu

Irinej Gavrilovicot, a dél-szerbiai Nis város püspökét választották meg pénteken a szerb ortodox egyház új pátriárkájának - közölte pénteken a szerb egyház.

A 80 esztendős Irinej a szerb ortodox egyház 45. pátriárkája. A tavaly novemberben, 95 éves korában elhunyt, a hívek körében szerénységéért és szelídségéért kedvelt Pavle pátriárkát követi az intézmény élén."A püspökök segítségével választottak meg erre a tiszteletreméltó és nehéz hivatalra, és a püspökökkel közösen fogom viselni a tisztség minden terhét és gondját" - mondta Irinej közvetlenül megválasztása után.
  
© MTI/EPA
A püspökök előbb titkos szavazással megválasztottak három lehetséges jelöltet, akik közül ezután "apostoli választással" a nisi püspök került ki győztesen: egy szerzetes húzott ki egyet a Bibliában elhelyezett, egy-egy nevet tartalmazó, három lezárt borítékból. Előzetesen nem zárták ki, hogy a választási folyamat akár napokig is eltarthat, de végül alig több mint hat óra múltán - valamivel délután két óra után - megkondultak a belgrádi ortodox székesegyház harangjai, jelezve, hogy megvan az új pátriárka.
  
Az új egyházfőt a korábbi hírekkel ellentétben nem vasárnap, hanem már szombat délelőtt beiktatják hivatalába Belgrádban. Később lesz egy beiktatási ünnepség a patriarkátus tulajdonképpeni székhelyén, a nyugat-koszovói Pecben is.
  
Irinej megfigyelők szerint mérsékelt, a más felekezetekkel szemben nyitott, a dolgokat realistán megítélő személyiség, aki jó egészségi állapotnak örvend. A választás előtt úgy emlegették, mint aki lehetséges kompromisszumos jelölt az egyházon belül egymással hatalmi harcot vívó keményvonalas, dogmatikus és liberális szárny között. Előbbiek ellenzik Szerbia közeledését az Európai Unióhoz, és inkább az Oroszországgal, a hagyományos szerb szövetségessel való kapcsolatok erősítését szorgalmazzák. Emellett elutasítják, hogy a szerb ortodox egyház nyisson a római katolikus egyház felé. Irinej nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, nem ellenzi, hogy a pápa hivatalos látogatást tegyen Szerbiában. Az ortodox egyház komoly befolyással rendelkezik a szerbiai belpolitikában; politikusok gyakran kérik hallgatólagos beleegyezését egy-egy kérdésben.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

A klímaváltozástól halt ki egy ausztrál rágcsálóféle

A klímaváltozástól halt ki egy ausztrál rágcsálóféle

Európába jön a zöld Kit Kat

Európába jön a zöld Kit Kat

Továbbra is a piaci ár töredékéért adják-veszik az ingatlanokat Belváros-Lipótvárosban - már, akik

Továbbra is a piaci ár töredékéért adják-veszik az ingatlanokat Belváros-Lipótvárosban - már, akik

A kormány már bele is kötött az Európai Bizottság állásfoglalásába

A kormány már bele is kötött az Európai Bizottság állásfoglalásába

Saját testéből származó pillanatragasztóval tapad a földhöz egy adriai laposféreg

Saját testéből származó pillanatragasztóval tapad a földhöz egy adriai laposféreg

Európai Bizottság: Nincs háború a magyar kormánnyal

Európai Bizottság: Nincs háború a magyar kormánnyal