Néhány nappal ezelőtt az indiai hatóságok saját titkosszolgálatuk értesülései alapján hasonló intézkedéseket rendeltek el az ország repülőterein. A katmandui repülőtér illetékesei egyelőre nem közölték, konkrétan milyen intézkedéseket vezettek be. Az utasok arról számoltak be, hogy figyelmeztették őket: hagyjanak több időt a bejelentkezésre és a biztonsági ellenőrzésen való áthaladásra.
A The Indian Express című lap pénteken arról írt, hogy hírszerzők egy indiai gép eltérítésére szőtt összeesküvés nyomaira bukkantak. A titkosszolgálat szerint a Laskar-e-Taiba nevű szélsőséges pakisztáni szervezet emberei készültek az Air India légitársaság egyik gépének elrablására. Olyan gépről volt akkor szó, amely Indiából valamelyik szomszédos országba repül.
Az újság arról is beszámolt, hogy légimarsallokat alkalmaznak a térségi járatokon. Más médiumok szerint az értesüléshez a Harkatul-Dzsihád-al-Iszlámi nevű szélsőséges szervezet vezetőjének, Amdzsad Hvajának a hatósági kihallgatása során jutottak hozzá, akit két hete fogtak el. A szervezet számos terrortámadást követett már el Indiában.
Magas fokú készültséget rendeltek el a katmandui repülőtéren
Magas fokú készültséget rendeltek el a nepáli hatóságok Katmandu nemzetközi repülőterén, mert olyan értesülést kaptak Indiától, amely szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető szélsőségesek eltéríteni készülnek egy repülőgépet Dél-Ázsiában - közölték kedden a repülőtér tisztségviselői.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.