Viktor Janukovics az ukrán elnökválasztások második fordulójába első helyen futott be. A második fordulót február 7-én tartják. Az ukrán parlament a múlt év végén fogadta el a minimálbérek és a nyugdíjak emelését. Az IMF szerint ez az intézkedés az ukrán bruttó hazai termék (GDP) 7 százalékával ér fel. Ezt elfogadhatatlannak tartotta, és ezért felfüggesztette a 16,4 milliárd dolláros készenléti hitel aktuális, 3,8 milliárd dolláros részletének folyósítását. Ukrajna a keretösszegből 10,5 milliárd dollárt lehívott már.
Az elnökjelölt kijelentette: "Olyan programot tervezünk kidolgozni az IMF-fel, amely a nemzetközi szervezetnek és Ukrajnának is megfelel. Olyan kapcsolatokra törekszünk, amelyek áttekinthetőek és érthetőek az ukrán társadalom számára, és amelyet az ukrán parlament is támogat." Hozzátette: Az államnak a lakosság legsebezhetőbb rétegét, mindenekelőtt a nyugdíjasokat, a munkaképteleneket, az árvákat és a nagycsaládosokat kell támogatnia.
Viktor Janukovics megemlítette, hogy Ukrajna részt venne az Északi és a Déli Áramlat gázvezetékek építésében. Oroszország részben éppen azért tervezi a két vezeték létrehozását, hogy kikerüljön olyan országokat, mint például Ukrajna.
Janukovics az IMF-hitelmegállapodás felülvizsgálatával kampányol
Viktor Janukovics felülvizsgálná Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodását. Újságíróknak azt mondta szerdán, hogy támogatja a bérek emelését, amit az IMF ellenez.

Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Szijjártó szlovák kollégájával együtt szólította fel Brüsszelt, hogy lépjen fel a Barátság vezeték elleni ukrán támadások ellen
Sokkal nagyobb a pusztítás Munkácson, mint amit eddig látni lehetett
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Vitorláson fotózták le Orbánt, Kaminski Fanny is ott volt a fedélzeten
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Elfogadta a kormány a plázastop durva szigorítását
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben
Több építkezés és NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat.