A 16 éves lányt egy ház romjai alól szabadították ki helyi idő szerint szerdán a fővárosban, Port-au-Prince-ben. Él, de nagyon kiszáradt, és eltört az egyik lába.
Samuel Bernes, a francia polgári védelem szóvivője nem tudta megmondani, hogy a lány valóban már 15 napja a romok alatt volt-e, vagy valamelyik későbbi utórengés áldozata. Ugyanakkor azt közölte, hogy a túlélő nagyon gyenge, ami szerinte inkább az előbbi variációt támasztja alá.
A lány egy betondarabok közé ékelődő üregben vészelte át az elmúlt napokat. Menekülését annak köszönheti, hogy a környékbeli emberek tovább folytatták a kutatást, a romok átfésülését, s eközben meghallották a lány hangját. Értesítették a hatóságokat, s ezután egy francia mentőalakulat érkezett a helyszínre.
Ez utóbbi tagjai megtalálták a lányt, egy lyukat ástak hozzá, hogy oxigént és vizet adjanak neki, majd 45 perc múlva ki tudták emelni a romok alól. Mint a mentőosztag egyik tagja elmondta, nagyon gyenge volt a pulzusa, s rendkívül alacsony a vérnyomása: ha nem találnak rá, valószínűleg néhány óra múlva meghalt volna.
A 16 éves Carlene Etienne-t egy francia tábori kórházba, majd egy kórházhajóra szállították. Rokonai elmondták: már nem számítottak arra, hogy élve látják viszont. Eközben René Préval haiti elnök közölte: már majdnem 170 ezer holttestet gyűjtöttek össze a földrengés óta. Hozzátette: 225 ezer lakóépület pusztult el, vagy károsodott, s több mint egymillió haiti ember került az utcára. Egyben bejelentette: elhalasztják a február végére tervezett törvényhozási választásokat.
Haiti: túlélőt találtak 15 nappal a földrengés után
Túlélőt találtak a francia mentőalakulatok Haitin, 15 nappal az országot sújtó földrengés után.

Zelenszkij Brüsszelben: Ukrajna nem adhat fel területeket
Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
„A többség nem akar olyan lenni, mint az apja volt” – hogyan érdemes apaként jól jelen lenni a gyerek életében?
Az én hetem: Péterfy Gergely abban a városban járt, amely minden keresztény fundamentalista rémálma
A Fidesz-kormány egykori helyettes államtitkára volt a vendég egy Tisza Sziget rendezvényen
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „Magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Tarantino elárulta, miért nem csinálta meg legújabb filmtervét, és miért nem ő rendezi saját filmjét
Hatalmasat kaszált valaki a hatos lottón
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.