Az Európai Bizottság előző nap hagyta jóvá a kereskedelmi rádióknak és televízióknak nyújtható dotációt. A szabályozásnak a közszolgálati ORF-et érintő részére már 2009-ben rábólintott Brüsszel, így az még tavaly életbe léphetett. A kormány egyelőre évi ötmillió eurót szán a magánkézben lévő és évi egymilliót a közszolgálati médiának, de később emelni akarja az összegeket. A kereskedelmi adóknak az elmúlt évre járó juttatást is idén fizetik ki.
A térítésből hírműsorok, riportok, dokumentumfilmek, vitaműsorok és magazinok is részesülhetnek. Az összeg odaítélésének feltétele, hogy a műsor osztrák kultúrát jelenítsen meg, helyi vagy regionális témákkal foglalkozzon, vagy járuljon hozzá az osztrák és európai tudat erősítéséhez, illetve tájékoztasson vagy képzést nyújtson. A kereskedelmi csatornák szövetsége kevesli a támogatást, legkevesebb 20 millió eurót tartana méltányosnak.
Ausztria fizet a kereskedelmi tévéknek a közszolgálati tartalomért
A közszolgálati mellett a kereskedelmi média is állami támogatáshoz jut ezután Ausztriában a közszolgálati tartalom sugárzásáért - számolt be róla a szerdai sajtó.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.