Camilla is elkíséri Magyarországra Károly herceget

Sólyom László köztársasági elnök meghívására Magyarországra látogat március 17-e és 20-a között Károly, Wales hercege, aki Lengyelországba és a Cseh Köztársaságba is ellátogat - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.

  • MTI
Camilla is elkíséri Magyarországra Károly herceget

A walesi herceget a közép-európai útra elkíséri felesége, Camilla, Cornwall hercegnője is. A közép-európai körút kiemelt témái az éghajlatváltozás, a környezetvédelem, a kulturális örökségvédelem, a tudás alapú gazdaság, az esélyegyenlőség, a kultúra és a fiatalok foglalkoztatási lehetőségei lesznek - olvasható a brit nagykövetség honlapján. A látogatás első állomása Varsó lesz, ezt követi Budapest, majd végül Prágába utazik a hercegi pár

A herceg és a hercegnő Magyarországon először Sólyom Lászlóval találkozik, majd Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytat megbeszélést. Ellátogatnak vidékre is, ahol megtekintik, hogy "Magyarország miként őrzi és védelmezi több száz éves építészeti műemlékeit" - közölte a nagykövetség. Károly walesi herceg idáig három alkalommal – 1990-ben, 1994-ben, majd 2000-ben – vett részt hivatalos magyarországi látogatáson. Cornwall hercegnője először érkezik Magyarországra

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.