Miután az osztrák korrupció-ellenes ügyészség eljárást indított az ügyben, hétfőn házkutatást tartottak a vállalat bécsi telephelyének helyiségeiben - írta a Kurier című napilap. "Az összes vádat gyorsan tisztázni akarjuk, a Steyr teljes közreműködése mellett" - mondta Friedrich König, a hivatal munkatársa. Az ügyészség hivatalból indított eljárást.A Steyrnél - teljes nevén Steyr-Daimler-Puch Különleges Járművek (SSF) - nem nyilatkoztak az osztrák lap megkeresésére.A Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap múlt pénteki cikke szerint állítólag több millió koronás "jutalmat" kaptak a cseh politikai pártok azért, hogy a prágai védelmi tárca korábban 107 harcjárművet vett az SSF-től 14,4 milliárd koronáért (csaknem 150 milliárd forintért). A lap a cég két volt vezetőjével, Wolfgang Habitz-cal és Herwig Jedlaucnikkal folytatott beszélgetésekről titokban készített hangfelvételekre hivatkozott.A Kurierban közölt részletek szerint Jedlaucnik azt mondta a magát üzletembernek kiadó cseh riporternek, hogy már az üzlet előkészítő szakaszában, 2001-ben számoltak költségként a megbízási összeg két-három százalékával, ami aztán "az összes cseh párthoz" folyt.A felvételek tartalmának nyilvánosságra kerülésére reagálva a két férfi azt állította: átlátták a riporterek szándékát, ezért "megtréfálták" őket, s azt mondták nekik, amit hallani akartak.A cseh lap szerint az ügyben érintett lehet Stanislav Gross volt szociáldemokrata kormányfő és pártelnök, Karl Kühnl volt jobboldali védelmi miniszter, illetve Martin Barták jelenlegi védelmi miniszter, aki a polgári demokraták képviselője.A harcjárművek vásárlása 2003-tól 2009-ig húzódott Csehországban. A cseh kormány 2007. december elején felmondta a Steyrrel a korábbi szerződést 199 Pandur páncélozott harcjármű vételére, mert az osztrákok nem teljesítették a megállapodás feltételeit. A cseh kormány később 107-re csökkentette a járművek számát. A harcjárműveket 2012-ig kell szállítani. Eredetileg több mint 23 milliárd korona lett volna az üzlet értéke. A vételi tárgyalások a szociáldemokrata kormány idején kezdődtek, de a szerződést a polgári demokrata kormány idején írták alá. Bár végül Csehország kevesebb harci járművet vett a tervezettnél, a végső ár mintegy 30 százalékkal magasabb az eredeti ajánlatnál.A Kurier felidézte, hogy először a Steyr vetélytársa, a pályázaton részt vevő finn Patria vállalat vetette fel korrupció gyanúját még 2006-ban, de a cseh hatóságok akkor nem találtak bűncselekményre utaló nyomot. Az SSF jelenlegi tulajdonosa, a General Dynamics amerikai konszern 2003-ban vette át a vállalatot.
Házkutatást tartottak egy osztrák haditechnikai cégnél
Házkutatást tartottak a Steyr osztrák haditechnikai vállalatnál a múlt héten felmerült csehországi korrupciós gyanúval összefüggésben - jelentette szerdán az osztrák sajtó.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Több tízezer beteg vár csípő- és térdprotézisre: 21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Bóka János szerint a Tisza költségvetése mindenkitől elvesz, még azoktól is, akinek ad valamit
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Az FSZB letartóztatott egy tinédzsert, miután az USA terrortámadásra figyelmeztette Moszkvát (videóval)
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Az ukrán elnök szerint Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel a jövőbeli béketárgyalásokon.