Elfogatóparancs a belgrádi halálbrigád feltételezett tagja ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Szerbia egy feltételezett náci háborús bűnös ellen, aki jelenleg az Egyesült Államokban él - közölte pénteken egy belgrádi bírósági szóvivő.

  • MTI MTI
Elfogatóparancs a belgrádi halálbrigád feltételezett tagja ellen

A 88 éves Peter Egnert azzal vádolják, hogy háborús bűnöket követett el zsidók ellen Belgrádban Jugoszlávia második világháborús német megszállása alatt. A feltételezések szerint Egner egy olyan náci halálbrigádban szolgált, amely 1941-ben és 1942-ben 17 ezer zsidót gyilkolt meg. A szerb ügyészek szerint áldozataikkal egy külön erre a célra tervezett tehergépkocsiban, szén-monoxiddal végeztek.

Az associatedcontent.com című portál szerint Egner 1960-ban költözött az Egyesült Államokba, és 1966-ban szerzett amerikai állampolgárságot. Az amerikai hatóságok már 2008-ban lépéseket tettek állampolgárságának visszavonására, arra hivatkozva, hogy a férfi állampolgársági kérelmében hazudott múltjáról, elhallgatta az általa elkövetett háborús bűnöket.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.