Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Legalább tizenöt ember életét vesztette, további mintegy húsz pedig megsérült annak következtében, hogy szakadékba zuhant egy autóbusz hétfőn Peruban; a jármű végül a Titicaca-tóban állt meg.
A baleset a perui fővárostól, Limától mintegy 1300 kilométerre délkeletre fekvő Conima település közelében történt hajnalban. A mintegy ötven utast szállító távolsági busz ismeretlen okból letért a hegyi útról, száz métert zuhanva egy szakadékba esett, majd részben a Peru és Bolívia határán fekvő Titicaca-tóban kötött ki.
Mire a mentőalakulatok a helyszínre érkeztek, helyi lakosok már a sérültek segítségére siettek és kiemelték a roncsok közül az első halottakat. Más áldozatok tetemei hírek szerint az összeroncsolódott karosszéria közé szorultak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.