Az eddig ismertnél eggyel több utas ült a lengyel elnök gépén

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának szerdai bejelentése szerint 97-en vesztették életüket a Lech Kaczynski elnököt szállító különgép szerencsétlenségében. A hatóságok korábban úgy tudták, hogy 96-an voltak az oroszországi Szmolenszkben szombaton lezuhant gépen.

  • MTI MTI
Az eddig ismertnél eggyel több utas ült a lengyel elnök gépén

"A Tu-154 M típusú gép fedélzetén 89 utas és 8 főnyi személyzet tartózkodott" - közölte a minisztérium egyik szóvivője a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerint. Az új adat szerint az eddig ismertnél eggyel több utas volt a gépen. Az egészségügyi minisztérium szerint eddig 64 holttestet sikerült azonosítani az áldozatok közül, és az azonosítás végett Moszkvába érkezett hozzátartozók közül hetvennégyen már vissza is térhettek Varsóba.

Szerdára virradó éjjel lengyelek ezrei álltak sorba a varsói elnöki palotánál, hogy leróják tiszteletüket a légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski államfő és felesége ravatalánál. A várakozási idő a hét órát is meghaladta. A sor hossza reggel legalább három kilométer volt. Az emberek fémkordonok között, rendőri biztosítás mellett lépkednek előre. A szomszédos utcákban mentő- és tűzoltóautók állnak készenlétben. A torlódás miatt a városi hatóságok eltakaríttatták a korábban az elnöki palota elé vitt több ezer emlékmécsest.

Gyászoló Lengyelország – Nagyítás
AP

A Kaczynski-házaspár ravatalához más városokból is ezrek zarándokolnak el. Kedden este például Katowicéből érkezett egy ezzel a céllal indított különvonat. Az elnök és felesége koporsóját az elnöki palota oszlopcsarnokában ravatalozták fel, és egyelőre nem tudni, meddig járulhatnak még az emberek a ravatalhoz a krakkói Wawel székesegyházban vasárnap tartandó temetés előtt.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.