A volt püspök, aki most romániai európai parlamenti képviselő, az általa éveken keresztül irányított egyházkerület átvilágítását kezdeményezte. Ennek a folyamatnak az újabb fejleményeit ismertette pénteken Nagyváradon. Közleményében kifejti: az elmúlt időszakban kilenc lelkészről derült ki, hogy együttműködtek a Securitatéval, 2008-ban pedig másik tizenhat papról derült ki ugyanez.
Besúgással gyanúsított lelkészek neveit tette közzé Tőkés
Huszonöt református lelkész nevét tette közzé Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke, aki szerint ezek az emberek együttműködtek a román kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Szenvedtek a franciák, Mbappé tizenegyese döntött
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.