A Sanghajból pénteken Pekingbe érkezett csoport a Hainan légitársaság másnap hajnali közvetlen járatával folytatta volna útját Budapestre, de a repülőtéren már közölték velük, hogy az izlandi tűzhányó kitörése következtében előállt helyzetben a gép nem száll fel. Végül egy kétcsillagos külvárosi szállodában kaptak elhelyezést - tájékoztatott Fülöp Attiláné, az egyik utas. Hogy mikor, milyen körülmények között térhetnek haza, illetve Magyarországra indulásukig hol kell eltölteniük a hátralevő időt, nem tudják. Az első két éjszaka szállásköltségét a légitársaság, illetve az utaztató AB Agro utazási iroda fedezi, de mivel a járat törlésére "természeti katasztrófa" miatt került sor, mind a légi társaság, mind az utazási iroda elhárítja a további felelősséget. Állításuk szerint a járat törléséből eredő többletköltségek megtérítésre nem kötelezhetők.
Az eddig kapott információk nem egyértelműek azzal kapcsolatban, hogy az utasbiztosítás az adott helyzetre kiterjed-e. A körülményeket bonyolítja, hogy a biztosítások egy része lejár, s ezt csak tetézi, hogy a vízumok 2-3 napon belül ugyancsak érvényességüket veszítik. E probléma rendezése vélhetőn csak konzuli segítséggel lesz megoldható.
Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul helyi idő szerint szombaton este a szállodában felkereste a csoportot, tájékozódott a helyzetről, és segítséget, közbenjárást ígért a helyzet megoldására. A magyar főkonzulátus már felvette a kapcsolatot a Hainan légitársasággal, s a legutóbbi ígéret szerint legkorábban április 19-én 5 fő, majd 21-én a csoport többi tagja felkerülhet a Budapestre tartó gépre. 19-re csak első, vagy business osztályú helyet tudtak felajánlani, az árkülönbözetet az utasnak kell megfizetnie.Fülöp Attiláné elmondta, úgy érzik, hogy a légitársaság nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb Magyarországra juttassa őket.
Hamufelhő: fedezi-e az utasbiztosítás a többletköltségeket?
Többszörös bizonytalanságban vár sorsára egy 15 fős magyar turistacsoport Pekingben, az embereknek először utaztatójuk azt mondta, hogy leghamarabb április 29-30-án kerülhetnek haza, s addig a Kínában tartózkodásuk költségeit maguknak kell fedezniük.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?