szerző:
MTI

Az egyetlen nyitott kérdés a magyarországi választás második fordulója előtt, hogy eléri-e a kétharmados többséget a Fidesz - írta a Die Presse pénteken. Egy másik tudósításában az osztrák napilap megírta, hogy Orbán Viktor és Kövér László egymással ellentétes kijelentéseket tett a Fidesz adócsökkentési terveiről.

A Fidesz földcsuszamlásszerű első fordulós győzelme után az egyetlen nyitott kérdés, hogy sikerül-e a pártnak kétharmados többséget szereznie - emelte ki a mértékadó konzervatív napilap, a Die Presse. A szocialisták szemében, akik két hete megsemmisítő vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni, a Fidesz kétharmados győzelme "nagy veszélyt jelentene a magyar demokráciára", mert akkor a párt kedvére módosíthatná az alkotmányt, és saját ízlése szerint formálhatná a politikai rendszert - írta Peter Bognar, a lap budapesti tudósítója. Ha Orbánnak hisz az ember - folytatta -, akkor nem várható a demokrácia leépítése a következő négy évben. A Fidesz elnöke többször is célzott arra, hogy véget akar vetni az éles politikai megosztottságnak. Emellett megígérte, hogy "alázattal és szerénységgel" akar kormányozni.

Kövér László, a Fidesz egyik vezető politikusa kijelentette, hogy a leendő Orbán-kormány csak négy kétharmados törvényt akar módosítani: az önkormányzati törvényt a közigazgatás hatékonyabbá és olcsóbbá tétele érdekében, a választási törvényt a parlament létszámának csökkentése érdekében, a médiatörvényt és a határon túli magyarok állampolgárságát szabályozó törvényt.

A választási eredményeket ismertetve a Die Presse rámutatott egyebek között arra, hogy vasárnap 57 választókerületben szavaznak a második fordulóban, s ebből 56-ban az első helyen végzett két hete a Fidesz. A 176 választókerületből 119-ben már győzött a Fidesz. A pártnak a kétharmadhoz elegendő 48 választókerületben győznie, az MSZP-nek viszont legkevesebb 13-ban kellene az elsőnek lennie ahhoz, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmadát. "Körülbelül a legrosszabb helyzet, amibe a Fidesz politikusai a kétharmad utáni törekvésükben kerülhettek: Kövér és Orbán homlokegyenest ellentmondtak egymásnak" - írta a lap egy másik munkatársa, Peter Martos a Fidesz adócsökkentési terveiről szóló tudósításában.

Végig a választási kampány alatt, a gazdaságra vonatkozó ritka nyilatkozataikban a Fidesz politikusai azt hirdették, hogy a kormányváltás után azonnal adócsökkentés következik. Ezen a héten megváltozott a helyzet - írta. Idézte Kövér László, a Fidesz választmányi elnökének egy nyilatkozatát, miszerint adócsökkentésre szükség van, "de ez az idén nem fog menni", mert ebben az évben azzal lesz elfoglalva az új kormány, hogy működésben tartsa az államot. Mintha csak Kövér László volna a politikai ellenfele, Orbán Viktor ellentmondott neki - fogalmazott a szerző, idézve a Fidesz elnökét: "higgyenek nekem, lesz adócsökkentés". Orbán Viktor közvetve mégis egyetért párttársával, azt mondja, szakértői vita folyik az időzítésről - tette hozzá.

Varga Mihály volt pénzügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy a munkahelyteremtések érdekében már idén szükség van lépésekre. "Nemcsak gazdaságélénkítő intézkedésekről van szó és a bürokrácia leépítéséről, hanem az adókulcsok módosításáról is." Varga "relativizálta saját magát", s azt mondta, egy-két lépést talán már idén meg kell tenni, de rendszerszintű változásra csak a jövő év kínál esélyt.

A cikk kitért a költségvetési hiány körüli vitára is. Felidézte, hogy Varga Mihály szerint május végén elérheti Magyarország az egész évre tervezett hiányt, s hogy a pénzügyminisztérium azzal vágott vissza: május végén a hiány 82 százaléka lesz az egész évinek, s hogy 2002-ben, a fideszes politikus minisztersége alatt, nem sokkal azelőtt, hogy a párt elveszítette a választásokat, 81 százalékos volt ez az adat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

OVI: az apparátus készen áll a második fordulóra

A választási szakapparátus készen áll arra, hogy törvényesen, szakszerűen, biztonságosan bonyolítsa le az országgyűlési képviselők választásának vasárnapi, második fordulóját - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Jobbik: nyomozás indult a választási szoftver ügyében

A Jobbik arról kapott tájékoztatást a Budapest Rendőr-főkapitányságtól (BRFK), hogy számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás indult a választási rendszer szoftverének ügyében – közölte a párt.

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

GKI: Lakhatási válság fenyeget Budapesten

GKI: Lakhatási válság fenyeget Budapesten

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben