A haiti polgári védelem eddig legfeljebb 220 ezer halálos áldozatról beszélt. Több mint kétszer annyian haltak meg itt, mint 1945 augusztusában a Hirosimára ledobott atombombától - jelentette ki Edmond Mulet sajtóértekezletén, amelyet abból az alkalomból tartott, hogy száz nappal ezelőtt történt a tragédia. A földrengésben több mint 300 ezer ember megsebesült, és több mint egymillió földönfutóvá vált. Mulet elődje a Minustah élén a tunéziai Hedi Annabi volt, aki szintén odaveszett a természeti csapásban.A haiti kormány elhatározta, hogy három hétre felfüggeszti a menekültek erőszakos kitelepítését a azokból a táborokból, amelyeket magánterületen, iskolákban alakítottak ki, mert a táborok erőszakos felszámolása feszültséget szül - mondta Mulet. A hatóságok, illetve a szóban forgó magánterületek tulajdonosai két héttel ezelőtt elkezdték megfélemlíteni a menekülteket, hogy hagyják el e táborokat. Azt a 7300 embert például, aki a port-au-prince-i stadionban húzta meg magát, tíz nappal ezelőtt elkezdték kilakoltatni. A főváros egyik iskolájában élő mintegy 10 ezer ember pedig utasítást kapott arra, hogy hagyja el az intézményt.A port-au-prince-i Cité Soleil-ben lévő hatalmas nyomornegyedben az esős évszak két hétel ezelőtti kezdete óta felütötte a fejét a tífusz - közölték az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezetnek a negyedben dolgozó alkalmazottai. Az MSF és haiti segítőik egy százágyas kórházat működtetnek helyben. Egyelőre egyetlen haláleset sem volt a betegség miatt - tették hozzá.A Dominikai Köztársaság kormánya arra kérte egy nappal korábban a nemzetközi közösséget, hogy gyorsítsa fel Haiti segélyezését, mert a földrengés óta az ENSZ adatai szerint mintegy 200 ezer menekült érkezett hozzájuk a szomszédos országból.
ENSZ: 250-300 ezer áldozata lehetett a haiti földrengésnek
A január 12-i haiti földrengés 250-300 ezer halálos áldozatot követelt - közölte csütörtökön az ENSZ helyi missziójának (Minustah) vezetője, és arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy gondoskodjon további 800 rendőrnek az országba vezényléséről, mert a szervezet a jelenlegi létszámmal nem képes fenntartani a rendet a táborokban.
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.