Átlagosan 9,4 millió brit tévénézőt, a teljes közönség 37 százalékát szegezte a képernyők elé a 2010-es parlamenti választások televíziós vitájának április 15-én lezajlott első fordulója, amely így nézettségben megverte a két legnépszerűbb szappanoperát, a Coronation Streetet és az Eastenderst is, és a nap legnézettebb programja lett. A 90 perces, reklámok nélküli vitát az ITV1 közvetítette, amely egyébként csütörtök esténként átlagosan 22 százalékos nézettséget mondhat magáénak. A vita alatt a nézettség öt perc erejéig még ennél is magasabbra, 40 százalékra (10,3 milliós nézőszámra) kúszott fel.

Az élő közvetítés történelmi jelentőségű volt, hiszen – bár nehéz elhinni – ez volt az első, hagyományos értelemben vett választási tévévita a szigetország történetében. Először 1964-ben kezdeményeztek hasonló közvetítést, de az akkori kormányfő, Alec Douglas Home azzal utasította vissza az ellenzéki kihívást, hogy a tévéműsor egyfajta könnyűzenei versennyé változtatná a megméretést, és a legjobb színésznek számító politikus nyerhetné el az ország irányítását. Tizenöt évvel később Margaret Thatcher is visszautasította a részvételt, mondván, az elnöki szópárbajokhoz hasonlító tévés viták „idegennek” számítanak a brit közéletben.

Idén azonban megváltozott a helyzet: Gordon Brown jelenlegi munkáspárti kormányfő kisebb időhúzás után elfogadta kihívói, a konzervatív David Cameron és a liberális demokrata Nick Clegg felkérését. A három fordulós, tematikus viták lebonyolításához részletes szabálykönyvet alkottak, a helyszínen részt vevő hallgatóság 200-200 tagját pedig egy közvélemény-kutató intézet segítségével választották ki úgy, hogy közöttük arányos legyen a munkáspárti, a tory és a liberális demokrata szavazók száma. Az első vita közvetítésére az ITV, a másodikra a Sky News, az utolsóra pedig a BBC kapott lehetőséget.

Még a nézettségi csúcsoknál is nagyobb meglepetést hozott azonban az első, az oktatással, egészségüggyel és egyéb belügyekkel foglalkozó vita, amelyben milliónyi tévénéző előtt közelebbről is bemutatkozott Nick Clegg, a harmadik legnagyobb pártnak számító Liberális Demokrata Párt jelöltje. A dinamikus, 43 éves Clegg szinte lemosta a pályáról vitapartnereit, a műsor után minden felmérés azt mutatta, hogy ő nyerte meg a vitát. Ami még ennél is fontosabb volt a liberális demokraták számára, a sikert a párt javára tudta fordítani, amelynek népszerűségi mutatója a korábbi 18-20 százalékról több közvélemény-kutatónál is hirtelen 30 százalék fölé ugrott.

Erősebb növekedést vártak

A brit gazdaság épphogy megindult növekedésének üteme máris lassul: az előzetes becslés szerint a növekedés csupán 0,2 százalék volt az idei első negyedévben, fele a tavalyi utolsó negyedben mért ütemnek. A brit gazdaság rekordhosszúságú, hat negyedévi recesszió után kezdett növekedni a tavalyi utolsó három hónapban. (MTI)

A viták múlt csütörtökön lezajlott újabb, külpolitikai kérdésekkel foglalkozó fordulóját ugyan már kevesebb néző kísérte figyelemmel, de Clegg – akit az Economist több nyelven beszélő, világot látott kozmopolitaként jellemez – ezután is megőrizte vezető helyét a vita másik két résztvevője előtt. És még csak most jön a legizgalmasabb forduló: április 29-én sokak szerint a választás talán legfontosabb kérdése, a brit gazdaság talpra állítása kerül terítékre.

Bár a Liberális Demokrata Pártnak kevesen adnak esélyt arra, hogy végül megnyerje a választásokat, kiugróan jó eredménnyel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kormányzásban az elmúlt évtizedekben egymást váltó toryk és munkáspártiak egyike se szerezhessen abszolút többséget az alsóházban, azaz ne alakíthasson egyedül kormányt. Egyre többen valószínűsítik, hogy 1974 óta először koalíciós kormány alakulhat az országban, de azt sem lehet kizárni, hogy – mint az 36 évvel ezelőtt egyszer már megtörtént – újabb választások kiírása válik szükségessé.

Nem teszik egyszerűbbé a helyzetet a brit választási rendszer sajátosságai sem, amelyeknek köszönhetően jelentős különbség alakulhat ki az egy-egy párt által megszerzett szavazatok és leendő parlamenti helyeik száma között. Például az is előfordulhat, hogy a jelenleg harmadik helyen álló Munkáspárt szerezheti meg a legtöbb mandátumot annak ellenére, hogy a legkevesebb szavazatot kapta.

Nick Clegg a napokban nyilvánvalóvá tette, hogy egy fentihez hasonló helyzetben nem támogatná Gordon Brownt, aki – dacára annak, hogy pártja a szavazatok számát tekintve csak a harmadik helyen végez a pártok között – adott esetben mégis megtarthatná kormányfői székét – írta a Times. A liberális demokraták a Guardian szerint ebben az esetben a konzervatívok irányába mozdulnának, ám mindenféle koalíciós tárgyalás alapvető feltételeként a választási rendszer átalakítását szabnák feltételül.

A BBC mindenesetre semmit sem bíz a véletlenre a választások előtt alig egy héttel megrendezendő utolsó vitafordulóval kapcsolatban: az előkészületek már március elején elkezdődtek, a közszolgálati csatorna honlapján várja a közönség kérdéseit is. A BBC szerkesztőségi blogjában Ric Bailey politikai tanácsadó arról írt, hogy  a tévéviták egyesek számára történelmi lépést, mások számára pedig alkotmányos anomáliát jelentenek ugyan, annyi bizonyos, hogy a közvetítések után „a választási kampányok már sohasem lesznek olyanok ebben az országban, mint korábban”.

A nagy-britanniai választás legfontosabb szereplőiről, a pártok jelöltjeiről és a lehetséges esélyekről bővebben a HVG csütörtökön megjelenő legfrissebb számában olvashat.