Izrael befagyasztotta a telepépítési terveket

Két jeruzsálemi tisztségviselő azt közölte hétfőn, hogy Izrael befagyasztotta a szent város vitatott keleti szektorában tervezett új építkezések terveit, dacára Benjámin Netanjahu kormányfő ezzel ellentétes korábbi kijelentéseinek.

  • MTI MTI
Izrael befagyasztotta a telepépítési terveket

A két illetékes szerint a döntés azután született, hogy Izrael a múlt hónapban feldühítette Washingtont, amikor - épp Joe Biden amerikai alelnök látogatása idején - bejelentett egy nagyszabású építési projektet az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben. E városrészt a palesztinok majdani államuk fővárosának szánják, és azt hangoztatják, hogy nem újítják fel a béketárgyalásokat Izraellel, amíg az ottani építkezések le nem állnak.

Egy városházi tisztségviselő magas szintű jeruzsálemi vezetőkre hivatkozva azt mondta, hogy Netanjahu hivatala szóbeli utasítást adott az építkezések befagyasztására. Egy másik megjegyezte, hogy az a két bizottság, amely azelőtt hetente összeült, hogy áttekintse az építési terveket, Biden látogatása óta alig ülésezett.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.