Thakszin közben egy nemzetközi ügyvédi irodát kért fel arra, hogy segítse híveinek, a vörösingeseknek a tárgyalásait - jelentette be a szóban forgó iroda. Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfő hétfőn ismertette válságkezelő útitervét, amelynek értelmében hajlandó november 14-re előre hozott választásokat kiírni, ha az ellenzéki tüntetők elfogadnak bizonyos feltételeket.
Ügyvédeket küld a tüntetőknek a volt thai kormányfő
Megbékélésre szólította fel a thaiföldi kormány távozását követelő híveit kedden a száműzetésben élő volt miniszterelnök, Thakszin Sinavatra, miközben a tüntetők vezetői Bangkokban összeültek, hogy kialakítsák válaszukat a hivatalban lévő kormányfő válságkezelő forgatókönyvére.
Magyar Péter javaslatára felmentette Sulyok Tamás az NMHH elnökét
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
Tárkányi Zsolt lemondásra szólította fel a debreceni polgármestert, akinek éppen ma lett elege a Semcorp szabálytalanságaiból
Politico: az Európai Bizottság vizsgálata arra jutott, uniós tisztviselőket vett célba a brüsszeli magyar állandó képviseleten működő kémcsoport
Súlyos orosz támadás készül Ukrajna ellen, Zelenszkij egyből hazaindult Írországból
Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin már jó ideje foglalkozik ennek a csapásnak az előkészítésével.