szerző:
hvg.hu

Dragan Vasiljkovicset, közimertebb nevén Dragan kapitányt azzal vádolják, hogy 1992-ben és 1993-ban háborús bűnöket követett el Horvátországban. Az Ausztráliában élő férfit eltűnése után 43 nappal fogták el.

Szerdán délután Sidney-ben elfogták Dragan kapitányt - adta hírül ausztrál forrásokra hivatkozva a Tanjug szerb hírügynökség. A háborús bűnökkel vádolt szerb tisztnek március 30-án veszett nyoma, épp azután, hogy az ausztrál legfelsőbb bíróság úgy döntött, Ausztrália kiadhatja őt Horvátországnak.

Az Ausztráliában Daniel Snedden néven élő Vasiljkovicset Horvátországban hadifoglyok ellen elkövetett bűnökkel vádolják, illetve azzal, hogy 1993-ban egész falvak lerombolásában vett részt. Az első értesülések szerint Vasiljkovics jelenleg börtönben várja, hogy döntés szülessen kiadatásáról. „Erre azonnal sor kerül, amint megfelelőek lesznek a feltételek” - idézi az ausztrál belügyminisztert a szerb hírügynökség.

Horvátországban örömmel nyugtázták a hírt, hogy a régóta szökésben lévő Vasiljkovicsot elfogták. „Az ausztrál legfelsőbb bíróság döntése ellen nem tehet semmit, de kiadatását még az ausztrál kormányon belüli egyeztetés előzi meg, Vasziljkovics egyedül rossz egészségi állapotára hivatkozva úszhatja meg a kiadatást” - idézi a B92 szerb hírportál a horvát igazságügyi minisztert, Ivo Simonovicsot.

Kapetan Dragan, ahogy a szerbek ismerik, korábban igen magabiztosan nyilatkozott a B92 televíziónak. Egy interjúban azt üzente a horvátoknak Ausztráliából, hogy egyáltalán nem fél tőlük. Korábban azt is nyilatkozta, hogy Horvátországba legfeljebb tankkal tér vissza.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Szerbia EU-tagjelölt lenne a magyar EU-elnökség végéig

Szerbia célja, hogy 2011 közepéig, vagyis legkésőbb a magyar EU-elnökség végéig az Európai Unió hivatalos tagjelöltjévé váljon - jelentette ki az EU-integrációért felelős szerb miniszterelnök helyettes a hétfői belgrádi lapok jelentése szerint.

hvg.hu Világ

Vérében fekve találtak rá cellájában a boszniai szerb tábornokra

Ájultan, vértócsában fekve találtak rá az őrök nagy-britanniai börtönében Radiszlav Krsztics tábornokra, aki jelenleg a szrebrenicai vérengzésben való részvételért tölti büntetését – adta hírül a Press című szerb napilap, amely cikkének a „Krsztics az iszlamisták célkeresztjében” alcímet adta.

HVG Hét nap

Tömegsír Szerbiában

Több mint 250 koszovói albán holttestét rejtő tömegsírra bukkantak Dél-Szerbia Koszovóval határos raskai körzetében –...

Jogerősen elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert, amiért megsértette a hódmezővásárhelyi kórház hírnevét

Jogerősen elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert, amiért megsértette a hódmezővásárhelyi kórház hírnevét

Itt az új Kia Stinger GTS, amivel könnyű a gumiégetés

Itt az új Kia Stinger GTS, amivel könnyű a gumiégetés

Három fiatal gyermekét vesztette el a Srí Lanka-i merényletekben Dánia leggazdagabb embere

Három fiatal gyermekét vesztette el a Srí Lanka-i merényletekben Dánia leggazdagabb embere

Eladja a Magyar Telekom az összes nyaralóját

Eladja a Magyar Telekom az összes nyaralóját

Több kilométeres a kocsisor Hegyeshalomnál, a kilépő oldalon

Több kilométeres a kocsisor Hegyeshalomnál, a kilépő oldalon

Orbán Viktor sehol nincs a világ legjobban fizetett politikusaihoz képest

Orbán Viktor sehol nincs a világ legjobban fizetett politikusaihoz képest