„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Gyanús gépkocsit vizsgált meg a New York-i rendőrség csütörtök éjjel és péntek hajnalban a Union Square közelében - jelentette péntek reggel az ABC amerikai hírtelevízió. A rendőrök később közölték, hogy nem találtak veszélyes anyagot.
A gépkocsi Manhattan déli részén, a Con Edison áramszolgáltató székháza előtt parkolt. A rendőrség elmondta, hogy két gázpalackot láttak a jármű hátsó ülésén. A körzetet lezárták, több épülettömböt kiürítettek, a helyszínen tűzszerészek vizsgálódtak. Miután az autó tulajdonosa előkerült, a rendőrök megállapították, hogy nincs veszélyhelyzet - mondta egy rendőrségi szóvivő. A környező utcákat ismét megnyitották.
A városban riadókészültség van azóta, hogy május elsején a Times Square-en egy terepjáróban pokolgépet találtak, amely szerencsére nem lépett működésbe. Az eset után két nappal elfogtak egy pakisztáni származású amerikai állampolgárt, a 30 éves Faisal Shahzadot, majd vádat emeltek ellene terrorista tevékenység és tömegpusztító fegyver használata miatt. Csütörtökön további három személyt vettek őrizetbe ezzel az üggyel kapcsolatban New Yorkban, Bostonban és Philadelphiában.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.